Belföld

Hit Gyülekezete: Reméljük, a feszített tempó után sikerül megnyugodnia Magyar Péternek

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Magyar Péter hétfőn este egy perc után kivonult az ATV stúdiójából, miután összeszólalkozott Rónai Egonnal arról, hogy mennyiszer hívták őt meg a csatorna adásaiba, és mennyiszer szerepelt ott élőben.

A Tisza Párt alelnöke ezt követően egy újabb Facebook-bejegyzésében azt közölte, provokáció történt, mivel a megafonos propagandisták oldalain egy perccel azután, hogy levette a mikrofont, már kint voltak a szerinte előkészített posztok. Emellett NER-lovagnak nevezte Németh S. Szilárdot, az ATV vezérigazgatóját, majd közzétette több munkavállaló vallási hovatartozását, nevezetesen hogy a Hit Gyülekezete tagjai.

Erre reagált most a Hit Gyülekezete is a közösségi médiában, ahol mindenekelőtt gratuláltak Magyar Péternek és a Tisztelet és Szabadság Pártnak a vasárnapi választáson elért eredményhez. Mint írták, „1,3 millió ember szavazatát megszerezni nem kis teljesítmény, egyúttal óriási felelősség”, majd azt üzenték Magyarnak,

a következő napokra alelnök úrnak jó pihenést, regenerálódást kívánunk, reméljük, a feszített tempó után sikerül megnyugodnia, és higgadtan, megfontoltan, államférfihez méltó módon formálja majd a magyar közbeszéd állapotát.

Magyar erre a Facebook-oldalán azt felelte, köszönettel vettem a Hit Gyülekezete gratulációját a TISZA Párt által elért átütő választási eredmény kapcsán és biztosította a gyülekezet minden tagját, hogy mint minden egyház, ők is számíthatnak a TISZA Párt támogatására.

„A TISZA Párt soha nem fog ellehetetleníteni egyházakat a párt vezetőinek személyes politikai vagy hitbéli meggyőződése miatt. Ha bárkit megbántottam a tegnapi posztommal, attól elnézést kérek” – fogalmazott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik