Belföld

„Megváltoztak a körülmények”, ezért nem mond le a Jobbik elnöke

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Teljes tisztújítást ír ki a Jobbik-Konzervatívok a választások eredményét értékelve – közölte hétfőn az ellenzéki párt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a párt elnöke, Gyöngyösi Márton távozna az elnöki posztról – értesült a 24.hu.

A párt azt írta, a lehető legkorábbi időpontra írja ki a párt elnökségének teljes tisztújítását, hogy a tagok olyan vezetőket választhassanak, akik segíthetik a párt újjáéledését és sikeressé tételét. Gyöngyösi lapunknak azt mondta, néhány héten belül, június 29-én lesz a tisztújítás.

A pártelnök tavaly márciusban a Magyar Hangnak adott interjújában közölte, hogy abban az esetben lemond a pártelnökségről, ha a Jobbiknak nem sikerül az európai parlamenti választáson képviselőt juttatnia Brüsszelbe. Mivel az ellenzéki pártnak ez nem sikerült, és mindössze a szavazatok egy százalékát szerezték meg a választáson, erről is kérdeztük Gyöngyösit, aki azt mondta:

Megváltoztak a körülmények.

Olyan folyamatok indultak be, amelyekkel nem lehetett számolni. De – tette hozzá – június végén úgy is tisztújítás lesz, és a párt rendezni tudja majd a sorait.

A párt akkor el fogja dönteni, hogy kellek-e vagy nem

– mondta.

Kérdésünkre Gyöngyösi Márton elmondta, várhatóan több riválisa is lesz a párt elnöki posztjáért vívott küzdelemben. Az EP-választáson elért egy százalékos eredményről szólva a pártelnök azt mondta, csalódás az eredmény, még akkor is, hogy ha az induló pártok középmezőnyében végeztek. 2019-ben a párt 220 ezer szavazatot kapott, ami csaknem ötször annyi, mint a vasárnapi voksoláson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik