Donáth Anna is megérkezett a Momentum központi eredményvárójára, ahol a rövid sajtótájékoztató legvégén váratlanul ismertette az egyik sajtómunkatárs – miközben a politikus még egészen másról beszélt –, hogy időközben megérkeztek az első európai parlamenti részeredmények, amelyek alapján maga a pártelnök sem jutna be a brüsszeli testületbe. Donáth erra határozottan azt reagálta:
Negyven százalékos a feldolgozottság [ezt aztán megismételte egyszer]. Térjünk erre vissza, amikor majd komolyan vehetőek lesznek az adatok. Negyven százalék [alapján] az még háromszor megfordulhat. Térjünk rá vissza.
Hajnal Miklós országgyűlési képviselő 1-2 perccel később visszatért az ezt körmölő sajtósok közé, majd arra próbálta felhívni a figyelmet, hogy a fővárosban jobban, hét százalék fölött áll a Momentum, és ott még alacsony az adatok feldolgozottsága.
„Nem állítom, hogy meglesz az 5 százalék, de jobb mint ez” – mondta s Budapesti adatokat összehasonlítva az európai részeredményekkel.