Vége hát a színjátéknak, ahogy szóltunk előre: megszületett a sötét és cinikus politikai alku. Vitézy Dávid a Fidesz, a NER és a hatalom jelöltje
– írta Karácsony Gergely Facebook-oldalán azt követően, hogy Szentkirályi Alexandra bejelentette: visszalép a főpolgármesteri versenyben, és egyúttal arra kérte szavazóit, helyette Vitézy Dávidot támogassák majd a vasárnapi szavazáson.
Ez az alku a választók elárulásán ás átverésén alapul. A Fidesz úgy árulta el a választóit, ahogyan elárulta Budapestet az elmúlt öt évben. Vitézy és Ungár pedig megpróbálta becsapni a választóit azzal, hogy ellenzéki várospolitikának hazudtak egy hatalmi játszmát
– fogalmazott a jelenlegi főpolgármester, majd hozzátette: „tudjuk, hogy a Fidesz meg fogja kérni ennek árát Vitézyitől, az Orbán-Ungár paktumot Budapesttel akarják megfizettetni”.
A kormánynak fáj a foga a kerületi szakrendelőkre, központosítani akarják a színházainkat és a kulturális intézményeinket, az ingatlanos oligarcháik, Tiborcz, Schmidt Mária, Garancsi Budapest kárára üzletelhet, és ahogy eddig, úgy ezután is számíthat Vitézy Dávid megbízásaira Mészáros Lőrinc. Ismerjük a módszereiket, tudjuk, hogy ez a paktum valódi ára
– hangsúlyozta Karácsony, aki hisz abban, hogy „a budapestiek átlátnak a szitán”, és azt kéri, „senki ne hagyja magát megvezetni, becsapni”, merta tét az, hogy „hagyjuk-e, hogy a hatalom elfoglalja magának a városunkat”. Végül leszögezte:
A tét az, hogy kiállunk-e továbbra is magunkért, kiállunk-e Budapest értékeiért és elveiért. A tét az, hogy megőrizzük-e Budapestet szabad, zöld és szolidáris helynek. A hatalom emberei, vagy az emberek hatalma. Erről szavazunk most vasárnap.