Belföld

Köves Slomóék egy évig nem küldték el a beszámolót, amiből kiderül, mennyire veszteséges a csengelei kóservágóhíd

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu
Csak most lett nyilvános, hogy 2022-ben 770 milliós veszteséget hoztak össze.

2022-ben 770 milliós veszteséget könyvelt el adózott eredményként a Köves Slomó vezette EMIH csengelei kóser vágóhídja mögött álló Quality Poultry Kft. – derül ki a friss cégadatokból. Ebből az is látszik, hogy a korábbi év nettó árbevételéhez képest is jelentős volt a zuhanás, mert amíg 2021-ben még 3,8 milliárdnyi árbevételt produkált a vágóhíd, addig ez 2022-re 2,7 milliárdra mérséklődött.

Nem tévedés: a 2022-es eredmények csak most, azaz 2024-ben lettek nyilvánosak, a 2023-as adatokról pedig egyelőre nincs információ, így nem tudni, hogy ezeket a napokban közzéteszik-e, vagy ezzel is csúsznak akár egy évet.

Külön érdekes, hogy a most, egyéves csúszással nyilvánosságra került, az e-beszámolóra feltöltött mindhárom dokumentum már egy évvel ezelőtt elkészült, legalábbis az könyvvizsgálói jelentésen, a mellékleten, illetve a taggyűlési jegyzőkönyven feltüntetett dátum 2023-as. Azaz Köves Slomóék valamilyen okból egy évig nem adták le az elkészült dokumentumokat.

Farkas Norbert / 24.hu Kóser vágóhíd Csengelén 2023 május 26-án.

Ezzel együtt megállapítható, hogy a 2022-es adat szerint a csengelei vágóhíd fennállásának legrosszabb évét zárta, nem is csoda, hogy – amint arról a 24.hu beszámolt – 2023-ban már be is zártak.

Ugyanis a 2017-ben elindított csengelei üzleti vállalkozás hamar súlyos veszteségeket kezdett termelni. A nyilvános beszámolók szerint

  • 2017-ben mínusz 507 millió,
  • 2018-ban mínusz 310 millió,
  • 2019-ben mínusz 301 millió.
  • 2020-ban mínusz 54 millió,
  • 2021-ben pedig mínusz 64 millió forint adózott eredménnyel zárt.

A 2022-ben kimutatott 770 milliós mínusz azonban abszolút negatív rekord az előző évek veszteségeihez képest. Arról nem beszélve, hogy a cégnek még így is van 3,3 milliárdos tartozása az Opten adatai szerint.

Az EMIH kóser vágóhídját 2017 nyarán nyitották meg élénk médiaérdeklődés mellett a Csongrád megyei Csengelén. Az esemény jelentőségét David Lau izraeli főrabbi és Fazekas Sándor akkori földművelésügyi miniszter jelenléte is jelezte. A kormány nem csak az ünnepi eseményen vállalt szerepet: a korábbi konzervgyár helyén létesített, alapvetően libára szakosodott, összesen 2,8 milliárdba kerülő vágóhíd az állami Eximbank 1,75 milliárdos hitelének, valamint közel 400 millió forint vissza nem térítendő állami támogatásnak köszönhetően valósult meg. Köves Slomóék a rendezvényen nem is fukarkodtak a nagy szavakkal, ekkor hangzott el, hogy ez lesz a világ legnagyobb kóser vágóhídja.

Az Optenből az derül ki, hogy feltehetően a 2023-as év sem lehetett diadalmenet. A cégnél az idén és tavaly összesen négy végrehajtást is elrendeltek, köztük van például a NAV-é is 2023 szeptemberében, amelyet aztán pár hét múlva megszüntetették, ahogy elrendelésük után a többi végrehajtást is.

Kapcsolódó
Hónapok óta zárva van Köves Slomóék kóser vágóhídja, amelybe százmilliókat pumpált az Orbán-kormány
Az EMIH tulajdonában álló cég szerint a munkát tavaly csupán felfüggesztették, ám az nem világos, mikor nyitnak ki ismét, már ha egyáltalán újra kinyitnak. Valójában milliárdos bukás lett a sikersztorinak beharangozott csengelei projekt, miközben más hazai kóser vágóhidak eredményesen működnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik