Belföld

„Mi ezt másképp csináltuk!” – írta Rétvárinak az államosított lombikközpont alapítója

Szajki Bálint / 24.hu
Rétvári Bence
Szajki Bálint / 24.hu
Rétvári Bence
A Kaáli Intézet egykori alapítója szerint hiába költött a kormány milliárdokat családpolitikai célokra hivatkozva a meddőségi központok államosítására, az intézetek kapacitását nem sikerült növelni, a születési statisztika pedig még romlott is. Kaáli Géza öt évvel a teljes lombikbébiszektor állami tulajdonba vétele után levelet küldött Rétvári Bence államtitkárnak.

Kaáli Géza a 24.hu-nak azt mondta, hogy az államosítás előtt sem a tervezett átalakítás szakmai kérdéseivel volt elfoglalva a kormány, hanem az izgatta a döntési pozícióban lévő politikusokat, hogy az intézet profitja külföldre kerülhet. Bár ez nem ütközött volna semmilyen jogszabályba, Rétvári Bence államtitkár mégis többször szóvá tette a professzor amerikai állampolgárságát.

Rétvári 2017-ben a parlamentben az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkáraként egy meddőségi központokkal kapcsolatos interpelláció kapcsán érvelt azzal, hogy a Kaáli Intézet részben külföldi tulajdonban van, és lobbistákat felhasználva igyekszik növelni a bevételeit. Az államtitkár kijelentette, hogyha az intézet állami tulajdonba kerül, a profit „sem fog külföldre vándorolni”. Az államtitkár később egy személyes emailben is megismételte a gondolatmenetet. Azt írta Kaálinak, hogy az intézetének

17 éven át volt osztrák, 7 esztendőn keresztül pedig amerikai honossággal (is) rendelkező tulajdonosa, ami alkalmat jelenthetett az eredmény egy részének Magyarországról történő kivitelére.

Kaáli akkor jelezte, hogy magyar állampolgárként, magyar adótörvények szerint adózva veszi ki az osztalékot, amelynek jó részét visszaforgatja, a maradékot pedig magyar bankban helyezi el – mindez azonban nem változtatott a kormányzati állásponton.

A professzor a napokban ismét Rétvárihoz fordult, aki jelenleg a Belügyminisztérium államtitkáraként foglalkozik az egészségügy kérdéseivel. A levélben, amelyet Pintér Sándor tárcavezetőnek is továbbított, kiemelte: korábban hiába küzdött azért, hogy a lombikbébi-kezeléseket korlátlanul finanszírozza az állam. Orbán Viktor miniszterelnököt is tájékoztatta arról, hogy a korlátlan finanszírozás bevezetésével az évi 2000-es szülésszámot 3500-ra lehetne emelni. A kormány azonban csak a meddőségi magánintézetek átvétele után nyitotta meg a forrásokat.

Legnagyobb meglepetésemre és csalódásomra az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) meddőségi kezelésekért felelős igazgatója, Vesztergom Dóra a korlátlan finanszírozás ötödik évében, 2024. február 3-án azt nyilatkozta az Inforádióban, hogy Magyarországon évente 1800–2000 baba születik lombikprogram segítségével

– írta Kaáli, hozzátéve, hogy ezek alapján felvetődik a kérdés: miért nincsen kézzelfogható eredmény, miközben az állam súlyos tízmilliárdokat költ családpolitikai célokra hivatkozva.

Hozzáértő emberként csupán azt tudom mondani, hogy sem az én volt intézeteimben, sem a többi megvásárolt meddőségi centrumban nem történt érdemi kapacitásbővítés, új intézetek nem épültek. Az ingyenes ellátás miatt a meddő párok soha nem látott számban rohamozták meg a már amúgy is teljes kapacitással működő intézeteket. A helyzet kaotikussá vált, amit a meddőségi centrumok működtetéséért felelős OKFŐ nem tudott kezelni

– állítja levelében a professzor, aki szerint a kliensek azóta rendszeresen arra panaszkodnak, hogy reménytelen rendelési időpontot szerezni, gorombák a munkatársak, miközben a külföldi magánintézetekben továbbra is gyorsan és gördülékenyen mennek az ügyek, és emberközpontúak a kezelések. A magyar intézetekben viszont hiába hívogatják a megadott telefonszámokat, lerázzák az érdeklődőket.

Branstetter Sándor / MTVA Kaáli Nagy Géza professzor, a Kaáli Intézetek alapítója.

Mi ezt másképp csináltuk!

– állította Kaáli.

A professzor két éve tett közzé először olyan nyílt levelet, amelyben az Országos Kórházi Főigazgatóság Novák Katalin sógornője, Vesztergom Dóra által vezetett Humánreprodukciós Igazgatóságának tevékenységét kritizálta. Kaáli akkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az állami főlombikos magánrendeléseket is végez, és pénzt kér a meddőségi panaszokkal jelentkező betegektől. Kaáli szerint Vesztergom Magyar Nemzetben publikált kijelentését, miszerint „az emberi élet nem lehet üzlet”, árnyalja, hogy árlistája szerint a női és férfi meddőségi kivizsgálásért csaknem 200 ezer forintot kér a hozzáfordulóktól.

Lapunk megkereste Vesztergom Dórát, hogy megtudjuk, marad-e a Humánreprodukciós Igazgatóság élén, vagy – ahogy egy korábbi sajtónyilatkozatában utalt rá – visszatér a „gyógyító ellátáshoz”. Az is kérdeztük, igaz-e az a szakmai körökben terjedő hír, miszerint a János kórházban pályázott orvosigazgatói állásra, és az intézmény meddőségi centrumában folytatná a karrierjét. Kérdéseket küldtünk az OKFŐ-nek is, de választ sem Vesztergom Dórától, sem a kórházi főigazgatóságtól nem kaptunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik