Belföld

Kaáli professzor nyílt levelet írt az állam főlombikosának

FELELŐSEN MAGADÉRT EGYESÜLET / YOUTUBE
FELELŐSEN MAGADÉRT EGYESÜLET / YOUTUBE
Kiderült, az államfő sógornője is egykor az állam által felvásárolt intézetben dolgozott.

Az állami hírügynökség Országos Sajtószolgálata tette közzé Kaáli Nagy Géza professzor nyílt levelét Vesztergom Dórának. Az állam által felvásárolt Kaáli Intézet korábbi tulajdonosa szívből gratulált ahhoz, hogy ő lett az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánreprodukciós Igazgatóságának vezetője, sikert kívánt mukájához, hiszen tapasztalatból tudja, milyen óriási felelősséget jelent egy nemzetstratégiai jelentőségű országos meddőségi ellátás vezetőjének lenni.

Tegeződve emlékeztette rá, hogy nem is olyan régen még együtt dolgoztak a Kaáli Intézetben, ahol Vesztergom Dóra tudása legjavát hozva, a szakmai felügyeletük mellett, hálapénz elfogadása nélkül gyógyította a meddő betegeket.

Az én időmben évtizedekig az volt bevett gyakorlat, hogy az orvosaink nem magán rendelhettek, azon egyszerű oknál fogva, hogy ne legyen átjárás az államilag finanszírozott és a fizetős betegellátás között. Meggyőződésem, hogy ezeket a tiszta viszonyokat a meddő betegek jobban szerették, és országos népszerűségünket is ennek köszönhettük. Jól megismerted intézetünket, és remélem, hogy nálunk a politikusok által hangoztatott »anyagi visszaélések« léte soha sem merült fel benned, hiszen ezt biztos szóvá tetted volna.

A professzornak ezért kifejezetten rosszul esett, hogy volt kollegája a napokban a Mandinernek azt mondta: a korábbi, nagyrészt profitorientált rendszer vizsgálata nem feladatuk. Kereste a Hippokratészi esküvel ellentétes „profitorientált” szó jelentését különböző értelmező szótárakban, de nem találta, azt pedig nem értette, miért és kinek kellene vizsgálni egy intézményt, amelyet az állam megvétel előtt alaposan átvilágított, „anyagi visszaéléseknek” nyomát sem találták.

A professzor ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy honlapja szerint az állami főlombikos magánrendelésén pénzt kér a meddőségi panaszokkal jelentkező betegektől. Szerinte a Magyar Nemzetnek mondottakat, hogy “Az emberi élet nem lehet üzlet”, árnyalja, hogy árlistája szerint egy komplett női és férfi meddőségi kivizsgálásért csaknem  200 ezer forintot kell fizetni egy meddő párnak. Ezt ő nem minősít profitorientáltságnak, de sokaknak úgy tűnhet, az emberi élet mégiscsak üzlet.

Dr. Kaáli Nagy Gézánál ez azt jelenti, hogy újra megindult az átjárás a nemzetstratégiai fontosságú finanszírozott meddőségi kezelések és a fizetős magánellátás között, ami szerinte ellentétes a kormányzati szándékkal és a Kaáli Intézet korábbi gyakorlatával. Hozzáteszi, ez a kettősség szakmailag is erősen kifogásolható.

Sokkal jobban jár az a beteg, akit saját orvosa állami intézetben térítésmentesen vizsgál ki, mint az, aki a magánszektorban tévelyeg és utána kénytelen orvost váltani, mert fizetett magánorvosa jogszerűen már nem tudja elvégezni a kezelés “ingyenes részét” egy állami intézetben. Ne felejtsük azt sem el, hogy az időigényes,  részletes meddőségi kivizsgálások alatt már legtöbbször kialakul az a bizalmas orvos-beteg kapcsolat, amely a későbbi siker záloga lehet. A történet soha nem a technikáról, hanem mindig az emberről szól. A siker nem a kémcsőben, nem a számítógépben, hanem az emberek lelkében dől el.

A professzor szerint a meddő párok is örömmel fogadnák, ha egykori munkatársa ezzel kapcsolatban magas állami közigazgatási pozíciójában is nyilvánosan kifejtené véleményét.

Kapcsolódó
Kaáli Géza sajnálja, hogy titokban tartják az államosított lombikintézetek eredményeit
Mi is hiába kérdeztük a sikeres meddőségi eljárások számáról a minisztériumokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik