Belföld

Románia a nyugdíjak terén is utolérheti Magyarországot?

Nagy Borbála / 24.hu
Nagy Borbála / 24.hu
Románia és Magyarország nyugdíjhelyzete meglehetősen hasonló, azonban egy szeptemberben esedékes rendkívüli nyugdíjemelési program következtében a román nyugdíjak nagyon közel kerülhetnek a magyar nyugdíjakhoz a Bankmonitor szakértői szerint.

Gyakori téma a magyar sajtóban, hogy egy-egy kiragadott gazdasági mutatószám tekintetében éppen hogyan alakul a verseny hazánk és keleti szomszédunk között. A Bankmonitor nyugdíjszakértői a Transtelex segítségével ezért átfogóan megvizsgálták, hogy milyen helyzetben vannak a nyugdíjasok Magyarországon, illetve Romániában.

Romániában idén áprilisban 4,75 millió nyugdíjast tartottak nyilván, közülük 3,81 millió fő kapott teljes öregségi nyugdíjat, a fennmaradó közel 1 millió ember egyéb típusú ellátásokban részesült. A 19 milliós népességből tehát pontosan 25 százalékra tehető az ellátottak aránya. Az átlagos ellátás összege 2248 lej (kb. 178 ezer forint), míg az öregségi nyugdíjak átlaga ennél valamivel magasabb, 2506 lej,
kb. 198 ezer forint volt. Fontos, hogy Romániában a 2000 lej (kb. 158 000 forint) fölötti nyugdíjak esetében a küszöböt meghaladó részből 10 százalékos adót kell fizetni, azaz például 2500 lejből csak 2450 lejt kap kézhez a nyugdíjas.

Magyarországon nagyságrendileg hasonló számokkal találkozhatunk. Idén áprilisban a Központi Statisztikai Hivatal 2,41 millió ellátottról számolt be, akik közül 1,99 millió fő kapott öregségi nyugdíjat, és kb. 400 ezer fő egyéb típusú ellátást. A legutóbbi népszámlálásból kiindulva a magyar népesség kb. 9,6 millió főre tehető, tehát az ellátottak aránya ugyancsak 25 százalék. Az összes ellátás átlagösszege 212 ezer forintra rúgott, az öregségi nyugdíjak átlaga pedig megközelítette a 232 ezer forintot.Magyarországon a nyugdíjak összegtől függetlenül teljesen adómentesek, ráadásul a magyar idősek 13. havi nyugdíjban is részesülnek.

Szeptemberben zárulhat az olló, mert óriási nyugdíjemelés készül Romániában.

Az Európai Uniótól várt források egyik feltételeként Románia vállalta egy nyugdíjreform, azon belül is egy rendkívüli nyugdíj-újraszámítási program megvalósítását. A program egyik fő célja, hogy mérsékelje a méltánytalan nyugdíjkülönbségeket, tehát az azonos munkakörben azonos ideig dolgozók azonos nyugdíjat kapjanak.
Bár az év elején az infláció kompenzálására már érkezett 13,8 százalékos nyugdíjemelés, szeptembertől az újraszámításnak köszönhetően újabb pénzesőre számíthatnak a román nyugdíjasok. Becslések szerint bizonyos nyugdíjasok akár 70-80 százalék környéki nyugdíjemelést tapasztalhatnak, míg másoknak ennél kevésbé, vagy akár egyáltalán nem fog nőni a nyugdíja. (Az újraszámítás következtében senkinek a nyugdíja nem csökkenhet.) Az új nyugdíjtörvény alkalmazásának hatására az átlagnyugdíj egy év leforgása alatt akár 40 százalékkal, 3000 lej fölé is nőhet, miközben a nyugdíjkiadások előző évhez viszonyított növekedése akár a 25 milliárd lejt – kb. 2 ezer milliárd forintot – is meghaladhatja.

De még ez sem lesz elegendő a magyar átlagnyugdíj utoléréséhez a Bankmonitor nyugdíjszakértői szerint, különösen akkor, ha a 13. havi nyugdíjat is figyelembe vesszük. Ez utóbbival korrigálva a magyar átlagnyugdíj idén meghaladja a havi 250 ezer forintot – Románia ettől egy hajszálnyival még el lesz maradva – írták a Bankmonitor szakértői.

Kapcsolódó
Már Romániában is magasabbak a bérek, mint nálunk
A fogyasztási adatokat tekintve még nagyobb a román előny.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik