Másfél év börtönre és három év közügyektől eltiltásra ítélte a Komáromi Járásbíróság azt a férfit, aki másfél évvel ezelőtt gázfegyverrel lőtt arcon egy embert az egyik ácsi szórakozóhely előtt.
Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyész hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett, míg a vádlott három nap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat megtételére.
A férfi elment az ácsi szórakozóhelyre, ahová magával vitte az engedéllyel tartott gáz-riasztópisztolyát is. A későbbi áldozat is ott tartózkodott az ismerőseivel, akikkel hajnalban kimentek dohányozni a szórakozóhely elé.
Az ittas állapotú terhelt odament a társasághoz, majd minden előzmény nélkül belekötött a sértett egyik ismerősébe, és veréssel fenyegette. A sértett rászólt az emberkedő férfire, hogy fejezze be, de az arcon ütötte. Ezt követően a vádlott hátrébb lépett párat, majd elővette a gázfegyverét és négy célzott lövést adott le a tőle két méterre álló sértett fejére.
A fegyverből kibocsátott gumilövedékek közül legalább kettő a sértett arcát találta el, melynek következtében a férfi nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett, a bántalmazás azonban súlyosabb sérülés, maradandó látáskárosodás okozására is alkalmas volt. Az ügyészség súlyosabb büntetésért fellebbezett.