Belföld

„Nem én voltam, és az sem tudom, mi történt” – vallotta a barátját nyakon szúró nő

Továbbra is rács mögött marad az ez emberölési kísérlettel gyanúsított nő, aki tavaly május végén nyakon szúrta az egyik barátját Tatabányán.

Stoller Katalin, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség két hónappal meghosszabbította a gyanúsított letartóztatását.

Kérdésünkre elmondta még, hogy a nő tagadta a bűnösségét, és azt mondta, hogy nem ő volt, és azt sem tudja, mi történt. 

A gyanúsítás szerint az italozó életmódot folytató nő rátámadt a barátjára egy tatabányai lakásban, majd egy késsel nyakon szúrta. A büntetett előéletű elkövető megpróbált elfutni a helyszínre érkező járőrök elől, de azok utolérték kocsival. A nőt tavaly június elején tartóztatták le, és azóta is élvezi a fogdaőrök vendégszeretetét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik