Belföld

Négy és fél évet kapott a százmilliót elsikkasztó pénzügyi előadó

Négy és fél év börtönre enyhítette a Szolnoki Törvényszék másodfokon annak a pénzügyi előadónak a büntetését, aki mintegy tíz éven át folyamatosan utalt át magának jogosulatlanul pénzt munkáltatója bankszámlájáról, összesen csaknem 105 millió forintot Besenyszögön.

A törvényszék közleménye szerint a büntetlen előéletű 56 éves nő 2012 márciusa és 2021 októbere között több mint ezer alkalommal utalt át munkáltatója, egy nagy mezőgazdasági cég bankszámlájáról – a társaságot megtévesztve – különböző összegeket saját számlájára és a gyermekei nevére (tudtuk nélkül) nyitott bankszámlákra, majd a pénzt felvette és felélte.

Az asszony beismerte a bűncselekmény elkövetését. A Szolnoki Járásbíróság első fokon 2023. november 23-án, előkészítő ülésen a nőt folytatólagosan, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért 5 év 6 hónap börtönnel és 500 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta, továbbá az általa okozott kár kamatos megfizetésére kötelezte. Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője azonban enyhítésért fellebbezett.

A Szolnoki Törvényszék a napokban meghozott másodfokú ítéletében a cselekményt folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettének minősítette. A börtönbüntetést 4 év 6 hónapra enyhítette, a pénzbüntetés összegén viszont nem változtatott, mint ahogy azon sem, hogy a vádlottnak kártérítésként meg kell fizetnie volt munkáltatójának a mintegy 105 millió forintot és annak kamatait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik