Belföld

Nem engedik ki a javítóintézetből a bőnyi késelő diákot

A Győri Járásbíróság nyomozási bírája az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb további három hónapra meghosszabbította a bőnyi általános iskolában történt késelés gyanúsítottjának letartóztatását. A bíróság a fogvatartást a gyanúsított életkorára figyelemmel továbbra is javítóintézetben rendelte végrehajtani – olvasható a Győri Törvényszék határozatában.

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően indokoltnak látta a legsúlyosabb, személyi szabadság elvonásával járó bírói engedélyes kényszerintézkedés meghosszabbítását.

Április végén történt a Győrhöz közeli Bőny általános iskolájában, hogy az intzémény egyik 12 éves tanulója egy 25 centi pengehosszúságú konyhakéssel megsebesítette az egyik diáktársát. A sérültet életveszélyes állapotban mentőhelikopterrel szállították a közeli győri kórházba. A késelő kislányról később kiderült, hogy halállistát vezetett.

A bíróság a most meghozott határozatát egyrészt azzal indokolta, hogy az eljárás során még további nyomozati cselekmények elvégzése szükséges, így a gyanúsított részéről szabadlábon hagyása esetén felmerülhet a folyamatban lévő bizonyítási eljárás – tanúk esetleges befolyásolásával történő – megnehezítése. A gyanúsítottnál talált listára és a tervezésre figyelemmel továbbra is felhívta a bíróság a letartóztatás feltételei közül a bűnismétlés veszélyét.

Kapcsolódó
„Ugyanabba az iskolába már nem szeretnék visszamenni” – hazaengedték a bőnyi általános iskolában megkéselt lányt
A 12 éves diák nem tudja, miért vált célponttá, azt mondta, ő próbált közeledni osztálytársa felé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik