Belföld

Letartóztatták az újpesti kettős gyilkosság gyanúsítottját

A férfi szülei után egy rendőrre is késsel támadt.

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint előbb megölte szüleit, majd amikor emiatt intézkedtek vele szemben, az egyik rendőrt is mellkason akarta szúrni egy vadásztőrrel.

A középkorú férfi a IV. kerületi lakásukban egy éles és hegyes eszközzel olyan súlyosan bántalmazta idős szüleit, hogy a sértettek életüket vesztették. Miután a rendőrség pénteken megtalálta a holttesteket, ő került elkövetőként a hatóság látókörébe. Amikor lakásánál megjelentek a rendőrök, rögtön felszólították, hogy álljon a falhoz, ám ő a ruházatából előrántott vadásztőrrel szó nélkül rögtön a tőle karnyújtási távolságra álló rendőr mellkasa irányába szúrt. Sokkoló és testi kényszer alkalmazásával fogták el.

A gyanúsított a nyomozási bíró előtt, a letartóztatása elrendelése tárgyában tartott ülésen beismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését. Beismerő vallomás ellenére – egyetértve az ügyészi indítvánnyal – a szökés, illetve elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel egy hónapi időtartamra elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

Kapcsolódó
Meggyilkolta az anyját és az apját egy férfi Újpesten
Elfogták a kettős gyilkossággal gyanúsított 37 éves férfit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik