Nem lesz polgármesterjelöltje a június 9-ei önkormányzati választáson a Fidesznek Tiszabőn – értesült a 24.hu.
A községben Bíró Zoltán alpolgármestert indította volna a Fidesz, ám a politikus szerdán visszalépett az indulástól, ami a Nemzeti Választási Iroda honlapján is megjelent. A történtek miatt kerestük az alpolgármestert telefonon, ám nem tudtuk utolérni őt.
Bíró visszalépésére azután került sor, hogy megírtuk, miként próbálta megakadályozni Tiszabő fideszes vezetése, hogy az önkormányzati választásra nyilvántartásba vegyék Novák Csaba független polgármesterjelöltet, az Orbán Viktorral jó viszonyt ápoló Mága Zoltán hegedűművész testvérét.
Novák (korábban Mága) Csaba polgármesterjelölt orvosi iratait egy névtelen bejelentő küldte el a választási bizottságnak, majd a település fideszes polgármestere is Novák mentális állapotára hivatkozva próbálta volna meggátolni az indulását a választáson. Novák ügyvédje lapunknak megerősítette, hogy valódi dokumentumokat juttattak el a helyi választási bizottságnak, több mint tíz évvel ezelőtti kezelőlapokat, amelyek különösen védett személyes adatok, és amelyekhez a kérelmező legálisan nem férhetett volna hozzá. Az ügy megjárta a helyi és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Választási Bizottságot, majd végül a Kúrián zárult, mely érdemi vizsgálat nélkül elutasította a fideszes polgármester kérelmét, hogy ne vegyék nyilvántartásba Novák Csabát. Így véglegessé vált, hogy Mága Zoltán testvére független polgármesterjelöltként indulhat az önkormányzati választáson.
Az orvosi dokumentumok felhasználása miatt Novák Csaba és ügyvédje feljelentést tett, mire a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen.
Keddi cikkünkből az is kiderült, hogy Bíró Zoltán, a Fidesz most visszalépett polgármesterjelöltje az előző önkormányzati választás után úgy lett képviselő és alpolgármester, hogy pártfogói felügyelet alatt állt felfüggesztett börtönbüntetése miatt, amit az úgynevezett szocpolos csalássorozatban való részvétele miatt szabtak ki rá. Ebben az ügyben a távozó fideszes polgármestert pénzbüntetésre ítélték. De a végül kihívó nélkül maradt Novák Csaba is kapott már felfüggesztett börtönbüntetést, őt két év, végrehajtásban öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés miatt.