Toroczkai záróbeszédében ismét sajnálatának adott hangot, hogy Deutsch és Magyar nem jelent meg, férfikén gyávaságukról tettek tanúbizonyságot. Kíváncsi lett volna, hogy a magyar érdekeket hogy védenék meg unióban. „Mind a Fidesz, mind Magyar Péter pártja az Európai Néppártot akarja majd erősíteni, egy globalista pártban ülnek, ezért fontos, mindenki gondolja át, hogy aki azt üzeni, hogy június 9-én a Fideszt meg lehet buktatni, az hazudik. Azt lehet eldönteni, hogy a következő öt évben kik fogják képviselni Magyarország érdekeit Európában“ – mondta.
A Kutya Párt mindig a közösségek együttműködésre épít, az EP-ben is így fognak dolgozni, azon lesznek, hogy minél több beleszólásuk legyen a magyarok közvetlenül abba, hogy hogyan működik az Európai Unió. Minden olyan kérdésben, ami fontos a magyarok számára, azt a magyarokkal együtt fogják feldolgozni és megírni, hangzott el Le Marietta záróbeszédében. A Robin Hood alapból pedig jó és új projektekre adnak majd pénzt.
A politika nem csak arról szól, hogy milyen eredményeket tettünk le az asztalra, hanem arról is, hogy milyen értékeket képviselünk, kezdte Donáth Anna. Arra még ennél is büszkébb, hogy a döntéseiknél ami a szívükön volt, az a szájukon is, nem akarják kiszolgálni az orbánizmust. Megalkuvás nélkül kiállnak a szélsőségek és a kirekesztések ellen. Támogatják a melegek házasságát. Karsai Dániel ügyét is említette, hiszen az ő ügye is a szabad választás ügye.
Jó vita volt, helyenként nagyon kemény vita, értékelt már Dobrev Klára. Nem alkalmas egy ilyen vitára viszont aki fél, immár 16 éve, utalt Deutsch Tamásra. A demokrácia alapja a vita, nem egy politikus érdeke, arról szól, hogy minden választópolgárnak joga van tudni, mire adja le a szavazatát. Ő az Európai Egyesült Államokért dolgozik, szerinte többségben vannak az európai magyarok, és nem akarják, hogy kirángassák az országot az EU-ból.