Belföld

Tönkretette egy zebrán átkelő fiatal család életét, egy év két hónapot kapott

police.hu
police.hu

Egy év két hónap fogházra ítélte Hajdúszoboszlói Járásbíróság azt a 83 éves férfit, aki két és fél évvel ezelőtt halálra gázolt egy fiatal anyukát, aki a családjával akart átkelni a zebrán Nádudvaron. A tragédiában a nő kétéves kislánya súlyos sérüléseket szenvedett.

Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében bűnösnek kimondott férfi az eljárás végére már nem tagadta a bűnösségét, és enyhítésért fellebbezett.

A nyugdíjas férfi az ominózus este fél hat előtt egyedül közlekedett a kocsijával Nádudvar belterületén a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel. Mivel közvetlenül egy iskola előtt volt a gyalogos-átkelőhely, ezért a zebrát nemcsak az előjelző tábla jelezte mindkét irányból, hanem emellett még villogó sárga fényű közlekedési jelzőtábla is felhívta a figyelmet arra, hogy azon az útszakaszon gyerekek áthaladására kell számítani.

A férfi figyelmen kívül hagyta ezeket, s azt sem vette észre, hogy vele szemben, a másik forgalmi sávban lévő kocsi megállt, hogy átengedjen egy négyfős családot a zebrán. Az idős férfi későn észlelte a sértetteket, és fékezés nélkül elgázolt egy anyát a kétéves kislányával. A 24 éves nő a helyszínen meghalt, míg a kislánya nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. Az apa és a másik gyermeke csak a szerencsének köszönhette, hogy nem ütötte el őket is a sofőr.

A bíróság a büntetés kiszabása során enyhítő körülményként értékelte az időmúlást, valamint azt, hogy az idős férfi büntetlen előéletű. Ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy az autóst két éven belül kétszer vonták felelősségre szabálysértés elkövetése miatt, s hogy a baleset során több súlyos KRESZ szabályszegést követett el.

Tóth Katalin bíró azt is súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott tönkretette egy fiatal család életét. Az ügyészség súlyosabb büntetésért, míg a vezetéstől is végleg eltiltott vádlott és annak védője enyhítésért fellebbezett.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik