Belföld

Megint a vakcinainfós e-mail címekre érkezik a kormánypropaganda

Május 12-én ismét levél jött a kormánytól a vakcinainfós e-mail címekre, a tárgy pedig: „A kormány álláspontja a NATO terveivel kapcsolatban” – szúrta ki a hvg.hu.

A portál emlékeztet: a koronavírus idején az oltásra való regisztrációhoz meg kellett adni egy e-mail címet, erre küldték ki a friss oltásügyi információkat. Bár a pandémia már régen véget ért, az akkor megadott e-mail címekre azóta is érkeznek a teljesen más témájú levelek a kormánytól. Korában ebben a gyakorlatban sem az ügyészség, sem a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság nem talált semmi kivetnivalót.

A Rogán Antal által irányított Kormányzati Tájékoztatási Központ mostani levele szerint a NATO egy ukrajnai misszió felállítását tervezi, amely magában foglalná a katonai kiképzést és a fegyverszállítások koordinációját is.

Szerintük a NATO „öt év alatt 100 milliárd dollárt is belepumpálna a háborúba, tehát annak legalább ötéves elhúzódásával számolnak”, ez pedig „a legrosszabb forgatókönyv”, mert „világháborúhoz is vezethet”. Kiderül az e-mailból, hogy „Magyarországon óriási a nyomás, hogy támogassa a háborút kiterjesztő terveket”, de aggodalomra semmi ok, a kormány álláspontja egyértelmű, miszerint „ki akarunk maradni a háborúból” – idézi a levelet a hvg.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik