Belföld

A következő x – Pető Péter: Mit nem mérnek a közvélemény-kutatók a választás előtt?

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
E héten indult A következő x című választási hírlevelünk, amit a 24.hu-n regisztrált, e küldeményre feliratkozott olvasóink kapnak meg minden csütörtökön. A start alkalmából a postázás másnapján egészében elérhetővé tesszük a szöveget. Aki szeretne a következő hetekben is hasonló szövegeket olvasni, regisztráljon az oldalon (a cikk végén erre van is lehetőség), aki pedig már megtette, iratkozzon fel A következő x-re. Hamarosan Kele János Eb-hírlevelével jelentkezünk!

Hit. Fölöttébb magabiztosan állíthatom, nincs alkalmasabb mondatnyi szó arra, hogy egy választást megelőző elemző – mondom, elemző – szöveg nyitánya legyen. Márpedig ez, ugye, A következő x című választási hírlevelünk, amelyet a 24.hu-n regisztrált, e küldeményre feliratkozott olvasóink kapnak meg. E premieren köszönjük is szépen a bizalmat, amelyet igyekszünk majd megszolgálni.

Szóval, a választásokig, illetve az azutáni elemzési időszak végéig biztosan üzemelő, a postaládákba csütörtökönként érkező hírlevél tehát azzal kezdődik: hit.

Hogy odáig eljussunk, messziről indulunk, mert a mostani témám az, hogy az utóbbi időben jelentős fölfordulás mutatkozik a közvélemény-kutatások környékén, minthogy beláthatatlan távolságok látszanak az egyes intézetek számai között: kiemelten igaz ez a DK-dominálta összefogós lista és Magyar Péter pártjának erőviszonyára. Papp Atilla cikkével igyekeztünk megmutatni, hogy az átlagolás segíthet eligazodni a káoszban. Ezen túl még említenék szempontot.

Így érkeztünk el a hitig.

Vagyis azokhoz a nem racionalizálható, mérhető érzelmekhez, amelyek alapvetően képesek hatni a választói magatartásokra, s utólag sem lesznek kimutathatók. És amiknek erőteljes befolyásához jelenleg tökéletes terep az antiorbánista választói tömb.

Vegyük példának Magyar Péter június 8-ra tervezett tüntetését. Mi következik a mai tudásainkból? Egyáltalán: mit tudunk ma? Azt biztosan, hogy az intézményesített baloldali ellenzék legutóbbi, salgótarjáni, nagynak tervezett eseménye azt mutatta, jelenleg nagyjából random NB II-es futballcsapat tetszőleges bajnoki meccsének nézőszáma alatt képes csak mozgósítani – méghozzá úgy, hogy felvonultatja legnépszerűbb politikusát, Karácsony Gergely főpolgármestert, Dobrev Klára árnyékminiszterelnököt, aki mostanában leginkább csak az árnyék árnyéka, valamint Tüttő Katát, az MSZP EP-be szánt politikusát. Ezzel szemben Magyar Debrecenben, az ellenzék által sokáig leginkább bevehetetlen erődként azonosított, ennek nyomán tisztességes következetességgel elkerült, fideszes fellegvárban hozott össze talán minden várakozásnál is nagyobb rendezvényt. Amin ráadásul olyan jól sikerült szónokválasztások is voltak, mint a mikepércsi anyák képviselőjének feltűnése anyák napján a pódiumon.

Most úgy látszik, hogy a következő hetekben Magyar magabiztosan rabolja majd el a figyelmet, az eddigi hatalmas érdeklődés követi tovább az országjáró útján, s a választás előtti napon elborítják majd a Hősök terét és környékét az érte érkező tömegek.

Ennek hatása nem mérhető változó. Bármilyen – egyébként pontos –, utolsó héten készült kutatáshoz képest módosíthat még egy ilyen finis az eredményen, hiszen a választás hétvégéjén csak Magyar lesz.

Ennek a fideszes oldalon van kisebb jelentősége. Még azt sem zárnám ki, hogy követhetetlen tempójú erősödése segít is a kormánypártnak a mobilizálásban. Hiszen újra van közös ellenség, amely összezárja a tábort, akivel szemben megéri fölsorakozni, aki tényleg veszélyt jelent. És, ha már a Fidesz által mozgósított szavazó elmegy, minden szavazólapon megtalálja majd a párt logóját.

Ezzel szemben az antiorbánista választói tömbben a túloldalhoz képest kaotikus állapotok uralkodnak. A választók például nem minden versenyen találják majd meg a saját pártjukat a szavazólapon: a fővárosban a Tisza-pártosok nemtiszás főpolgármester-jelölteket támogathatnak, vidéken nem is lesz listájuk, és sorolhatnánk. Ennek nyomán jósolhatatlanul oszlanak majd meg a szavazatok az egyes szereplők között.

Ráadásul az utóbbi hónapok kilengései jól mutatják, hihetetlenül lazák a kötődések az egyes pártokhoz, ha igazak a mérések, pártok sorának lényegében nincsen magszavazója, azaz olyan biztos támogatói köre, amely bármi áron kitart mellette. A magyar pártrendszer rendszerváltás utáni történelméből, az utóbbi évek tapasztalataiból egyszerűen scifinek tűnik az a növekedés, amelyet Magyar produkál, bármelyik, róluk szóló mérés is a pontos. Ennek pedig biztosan megkerülhetetlen tényezője a remény, a hit.

Ez a hit olyan – nem mérhető, nem kalkulálható – folyamatokat indított, s indíthat meg, amelyek néhány pártot már egzisztenciális veszélybe sodortak (a Momentumot és a próbálkozókat Jakabtól Márki-Zayig), s amelyek atomjaira törhetnek identitásokat (a DK és a hozzá tartozó: „legalább mi vagyunk a legnagyobb ellenzéki erő” mondás).

Az, hogy az antiorbánista választók legfőbb identitása a rendszerellenesség, s hogy a négyszer kétharmados buktába siető ellenzék minden zakó után arra jutott, hogy kérlelhetetlenül folytatta ugyanazt a tevékenységét, ugyanazokkal az eszközökkel, ugyanazzal a személyi gárdával, maximalizálja most Magyar esélyeit. (Majd a nyáron, ha nincs friss téma, alighanem kitérek egyszer arra is, miféle módon aludta át a Magyar feltűnése utáni heteket egy sor párt, amely ma ellenfele, mert annyira megörült annak, hogy valaki a NER-ből érkezve üti a NER-t.)

Ha tehát az utolsó napokban is olyan irdatlan mértékben birtokolja a figyelmet Magyar, ahogyan az utóbbi hónapban, és ha a Hősök terén szervezett ellenzéki párttól az Orbán-rendszerben nem látott mobilizációs bravúrt mutat be, akkor akár egyetlen hétvége is érdemben hathat a választói magatartásra: felkelthet a fotelből embereket, bizonyos pártoktól az utolsó pillanatokban is vehet el voksokat.  Nem becsülhető túl az a biztosan nem unikális választói percepció, hogy ma minden egyes nap többen lesznek Magyar mögött, s minden egyes nap kevesebben lesznek a többi párt mögött.

És ezt bizonyos szinten túl lehetetlen mérni.

Más kérdés, hogy az ellenzék vajon miért a kutatásokkal foglalkozik. Nekik ki mondta, hogy kutatásbajnokságban indulnak? Posztolgatnak, hogy ki szerint hányadikok. Ez vajon kit érdekel? Tömegével vannak választók, akik a fejükhöz csapnak, hogy hú, baszki, 22-őn állnak az iksz cégnél, akkor mégis övék az ikszem?  

Valójában értem persze, éppen amiatt bohóckodnak ezekkel a perceredményekkel, mert pont azt a hitet akarják, amiről írtam. Azaz el szeretnék hitetni, hogy ők az erősek, ezért rájuk érdemes szavazni.

Amiből viszont az látszik, mennyire elfelejtették, mi a politika. (Én már 2018-ban azt hittem, örökre megbukott a politikamentes politika.)

És tényleg nem tűnik fel nekik, hogy azután a hétvégén rommá verik őket állandóan. Hallottuk már Orbán Viktort a választás előtti hetekben kutatásokat elemezni? Nem azt szokta inkább mondani, hogy most mindenkinek el kell menni választani?

Az intézményesített baloldali ellenzék hosszan mondta szavazóinak, miért nem lehet növekedni, hogy tudniillik Megafon, propaganda, erőforrások és így tovább. Magyar Péter meg egy platós autón járja az országot.

Nem tudom, lehet-e szégyenletesebb vége a magyar baloldal szervezett romjainak, mintha a NER-ből, a jobboldalról érkezik egy politikus, aki azzal megy majd az ellenzéki pártok számára eddig elérhetetlen magasságokba, hogy emberek közé merészkedik, a választókhoz beszél, és nagyban kockáztat.

Persze most csak erről a pillanatról beszélünk, mert ahogyan a dinamikákat látjuk, egy ilyen szöveg addigra is érvényét veszítheti, mire a végére ér az olvasó. Ma minden teljesen kiszámíthatatlan, a modern magyar politikatörténet legkevésbé előre jelezhető szakaszában vagyunk.

De legalább az biztos, hogy a kutatásokban mindenki hisz, aki jól áll bennük. Aki nem, az csak addig hitt bennük, amíg jól állt bennük.

REGISZTRÁLOK

Ajánlott videó

Olvasói sztorik