Belföld

Varga Mihály idén 6 százalék alatti inflációval számol

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Szerinte ez a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent.

A nyugdíjasok számíthatnak a magyar kormányra. Erről beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter vasárnap, a Jókor magazin megjelenése alkalmából készült, Nyitrai Zsolt miniszterelnöki főtanácsadó Facebook-oldalán megosztott videóban, amit az MTI szemlézett. Azt mondta: háború dúl a szomszédban és a Közel-Keleten, a költségvetésre rendkívüli terhek nehezednek, de a tavalyi 18,5 százalékos nyugdíjemelés után év elején 6 százalékkal növelték a nyugdíjakat, februárban ismét kifizették a 13. havi nyugdíjat.

A pénzügyminiszter jó hírnek nevezte, hogy az év eleji 6 százalékos emelés a nyugdíjak reálértékében is növekedést jelent, ugyanis az éves infláció ennél várhatóan jóval alacsonyabb lesz. A kormány tehát kitart a 2010-ben tett ígérete mellett: megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét, sőt emeli is azt.

A nyugdíjak összegét 2010 óta a kétszeresére emeltük, reálértékét pedig több mint 20 százalékkal javítottuk. Amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, megadjuk azt a megbecsülést, amely a nyugdíjasokat megilleti.

Nyitrai Zsolt szintén arról beszélt, hogy a kormány számára mennyire fontosak az idősek, akiknek kiállnak az érdekeiért és megvédik juttatásaikat. A főtanácsadó szerint a háborús időkben még fontosabb biztonságban tudni szeretteinket, ezért indították el az ingyenes Gondosóra-programot, ami már több mint 10 ezer életet mentett meg.

Varga Mihály később Kunmadaras felújított református templomának hálaadó ünnepségén arról beszélt, hogy a kormány kiáll Európa keresztény alapjai mellett is. Közölte: miközben tőlünk nyugatra templomok tűnnek el, Magyarországon és a külhonban 3000 templom építését, felújítását támogatták az elmúlt évtizedben, a kormány kiemelt célnak tekinti a vallási és egyházi helyszínek megújítását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik