Belföld

Választási plakátok eltávolítását helyezte kilátásba a Budapest Közút Zrt.

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A Budapest Közút Zrt. hivatalból eltávolítja a biztonságos közlekedést veszélyeztető választási plakátokat, illetve a plakátok kihelyezésére létesített felületeket az üzemeltetésébe tartozó helyszínekről a Fővárosban – közölte csütörtökön a cég. Leginkább azok a plakátok vannak veszélyben, amik a zebrákon átkelni szándékozó gyalogosok, a közúti jelzőtáblák és a jelzőlámpák láthatóságát akadályozzák.

Mint írják, köztulajdonban álló gazdasági társaságként elkötelezettek a demokrácia lényegéhez tartozó választási kampánytevékenység minél szabadabb folytatása iránt, éppen ezért tudomásul veszik azt is, hogy kampányidőszakban a nyilvántartásba vett jelölő szervezetek és jelöltek a közterületen előzetes engedélyeztetés nélkül jelölteket, vagy pártokat népszerűsítő választási plakátokat helyeznek el.

A plakát kihelyezések kapcsán azonban fontos figyelembe venni azt is, hogy ezek a kihelyezett eszközök a jelzőtáblák, jelzőlámpák és a közlekedés résztvevőinek észlelhetőségét nem zavarhatják, így ezzel nem okozhatnak balesetveszélyes helyzeteket. A kihelyezés kapcsán tehát ügyelni kellene arra, hogy a közutak mellett a jelzőtáblák és jelzőlámpák kihelyezési sávjába (a szegélytől 2 méteres távolságon belül és a járdaszinttől 4 méteres magasság alatt) ne helyezzenek ki ilyen eszközöket

– részletezi kifogásait a Közút, illetve közli, hogy ha a választási plakát kihelyezése nem felel meg ezen szempontoknak, és ezzel a közlekedés biztonságát veszélyezteti, az ilyen plakátot a balesetek megelőzése érdekében a Budapest Közút Zrt. további értesítés nélkül eltávolíthatja, és azt a hulladékgazdálkodás rendje szerint kezeli tovább. Mindezek kapcsán kérték a kampányban értintett szervezetek együttműködését, továbbá felhívták a figylemüket arra is, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően a választások után (30 napon belül) egyébként is távolítsák el a plakátokat mindenhonnan.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik