Belföld

Gattyán György pártjában talált otthonra, polgármester lenne a volt DK-s, aki egykori párttársa szerint teljesen kisemmizte őt

RÓZSA LÁSZLÓ PÉTER HIVATALOS FACEBOOK OLDALA
RÓZSA LÁSZLÓ PÉTER HIVATALOS FACEBOOK OLDALA
Zsámbokon indul az óbudai önkormányzati képviselő, és azt ígéri, a Gattyán vagyonából létrehozott alapból lesz pénz a Pest megyei község fejlesztésére.

A Pest vármegyei Zsámbokon indul a polgármesteri posztért és a képviselői helyért is, méghozzá a Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom színeiben Rózsa László Péter óbudai önkormányzati képviselő – hívta fel a figyelmünket egy olvasónk, és valóban, bár Rózsa politikusi Facebook-oldalán erre semmi nem utal, a Nemzeti Választási Iroda oldalán az látszik, hogy Rózsa átvette a jelöltséghez szükséges ajánlóíveket.

Amint a Jelen nyomán beszámoltunk róla, Hazai Iván András, Óbuda volt DK-s alpolgármestere azt állította rendőrségi vallomásaiban, hogy összesen 40 millió forintot adott át volt párttársának, Rózsának, aki teljesen kiforgatta őt a vagyonából. Hazai azt mondta, még ingyen dolgozott is a saját maga által vett, de Rózsa nevére íratott vácszentlászlói kertben, majd egy Zsámbokon szerzett házában is, amelynek Rózsa az 50 százalékos tulajdonosa. Rózsa, Hazai elmondása szerint, lényegében csicskáztatta őt, folyamatosan felügyelet alatt és állandó rettegésben tartotta, ütötte-verte, írta a Jelen.

Az ügyben folytatott rendőrségi vizsgálat lezárult, az aktát zsarolás és csalás gyanújával továbbították az ügyészségnek. Rózsa ugyanakkor tagadja a vádakat.

Hazai és Rózsa 2021-ben együtt lépett ki a Demokratikus Koalícióból, és megalapították a Valódi Demokrata Pártot, Rózsa ennek a színeiben indult a 2022-es országgyűlési választáson Óbudán, de az 1 százalékos eredményt sem érte el. Hazait egyenesen miniszterelnök-jelöltnek ajánlotta Márki-Zay Péter helyett az egykori BKV-buszsofőrt, akivel úgy került kapcsolatba, hogy 2017-ben Rózsa László Péter támogatást keresett beteg gyermeke gyógykezeléséhez. Hazai beajánlotta őt a DK-ba, és Rózsából 2019-ben önkormányzati képviselő is lett a III. kerületben.

Hazai a DK-ból való kilépéssel együtt lemondott alpolgármesteri és képviselői posztjáról, és jelenleg nyugdíjasként egy budapesti McDonald’s-ban dolgozik kisegítőként. Rózsa ugyanakkor megtartotta a mandátumát, a júniusi önkormányzati választáson viszont már friss lakosként a Megoldás Mozgalom polgármesterjelöltje Zsámbokon. A helyi Facebook-csoportban közzétett bemutatkozásában azt írja: a Megoldás Mozgalom alapítója, Gattyán György által a magánvagyonából létrehozott 1 milliárd forintos alapból lesz lehetősége pályázati pénzt szerezni a község problémáinak orvoslására.

A zsámboki polgármesteri posztért jelen állás szerint öten indulhatnak, köztük a jelenlegi településvezető, a független Holló Ilona. Rózsa a képviselői pozícióért is elindul, ahogyan a felesége, Rózsáné Gulyás Dóra is, szintén a Gattyán-párt jelöltjeként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik