Tüke László korábbi fideszes alpolgármester a napokban jelentette be, hogy idén polgármesterjelöltként méretteti meg magát az önkormányzati választáson Pusztaszabolcson. A 444.hu írta meg, hogy Tüke volt az a helyi tanár, akiről 2018-ban jegyzőkönyvezték, hogy egy iskolai konfliktusban naplóval vágott fejbe egy ötödikes diákot.
Tüke 16 éve a képviselőtestület tagja, 2015-től 2019-ig a város alpolgármestere is volt. 2019-ben Simonné Zsuffa Erzsébet független jelölt nyerte meg a választást, azóta ő vezeti a várost. Most a Fidesz Tüke Lászlót indítja ellene.
Arról a 444 írt 2019-ben, hogy Tüke a pusztaszabolcsi József Attila Általános Iskola tanáraként (ahol 2002 óta tanít földrajz-történelem szakos tanárként) 2018-ban írásbeli figyelmeztetést kapott miután naplóval ütött meg egy gyereket.
Az incidens 2018. május 4-én az iskolai nagyszünetben történt, amikor Tükét, mint osztályfőnököt riasztották, hogy az osztályában konfliktus alakult ki egy fiú és egy lány között. Tüke az esetről készült jegyzőkönyv szerint a terembe sietett, egy padot tolt a terem ajtaja elé, felugrott rá, kirántotta konnektorostul az iskolarádió hangszóróját, majd ordibálni kezdett a gyerekekkel, és fejbe vágta az egyiküket a naplóval. Ezt Tüke is elismerte az általa is aláírt jegyzőkönyvben. A felindultságát azzal indokolta, hogy neki azt mondták a gyerekek, hogy egy fiú megrugdalt egy lányt.
Valóban kiabáltam a gyerekekkel és valóban fejbe vágtam a naplóval. Nem lehet ilyet tenni, de ez nem volt egy akkora ütés. Lehet, hogy ez a gyereknek lelkileg rosszul esett. Nekem az esett lelkileg rosszul, hogy letagadta, hogy megrugdalta A.-t, másrészt pedig az, hogy ez a konfliktushelyzet volt az osztályban, amiben ő tevékenyen részt vett.
Bár a szülők később visszavonták a bejelentésüket, a Dunaújvárosi Tankerületi Központnál folytatódott a vizsgálat, a tankerületi központ vezetője pedig megállapította, hogy „Tüke László pedagógus nem a tőle elvárható módon oldotta meg az osztályban kialakult konfliktus helyzetet. Azzal, hogy gyermeket a naplóval fejbe vágta, munkaköréből adódó kötelezettségét oly mértékben szegte meg, mely a felmentését is megalapozhatja”.
Tüke végül írásbeli figyelmeztetést kapott, ebben az is benne volt, hogy őmaga is elismerte, hogy nem megfelelően viselkedett.