Belföld

Az akciókamera felvétele alapján rosszul lett a hétvégén földbe csapódott gép pilótája

MTI/Máthé Zoltán
MTI/Máthé Zoltán

A Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja a szombati, két halálos áldozatot követelő repülőgép baleset körülményeit, közölte hétfőn az Építési és Közlekedési Minisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint a HA-PET lajstromjelű Extra 330L típusú repülőgép két fővel a fedélzeten 9 óra 30 perckor szállt fel a tököli repülőtérről. A repülőgép három perc múlva érkezett a Martonvásár – Ráckeresztúr közötti gyakorló légtérbe, ahol néhány perces repülést követően közel függőleges helyzetben, nagy sebességgel a földnek csapódott. A pilóta és utasa a helyszínen életét vesztette, a légi jármű megsemmisült.

Bejelentést követően a KBSZ balesetvizsgálói megkezdték a helyszínelést, amely során sikerült feltárni és beazonosítani a repülőgép fő darabjait, valamint a repülőgép kormányfelületeit.

A helyszínen fellelt akciókamera által rögzített fájlokat a KBSZ szakemberei a hétvége során helyreállították. A felvétel alapján a repülés 8. percében a pilótánál feltételezhetően rosszullétre utaló jel mutatkozott, amely után a rögzített felvétel végéig a repülőgép vezetetlen repülési jelleget mutat, fogalmazott a minisztérium.

A KBSZ a rendőrség és a légügyi hatóság szakembereivel részletes szemle keretében vizsgálja a műszaki meghibásodás lehetőségét, zárták a közleményt.

Ahogy arról korábban írtunk, sajtóértesülések egy milliárdos exdiplomata zuhant le a kisrepülővel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik