Belföld

Megvan, ki szerepel a DK-MSZP-Párbeszéd közös EP-listáján Jávor Benedek helyett

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Barabás Richárd, a Párbeszéd-Zöldek társelnöke, újbudai alpolgármester került a DK-MSZP-Párbeszéd közös EP-listájának hetedik helyére, közölte Facebookon a párt. Barabást az után jelölték a listára, hogy Jávor Benedek visszalépett a mandátumot aligha érő pozíciótól.

A Párbeszéd-Zöldek bejegyzésében azt írja, Jávor a továbbiakban kívülről segíti az EP-csapat munkáját.

Döntésének két oka volt. Az egyik: 2023-ban azzal az ambícióval látott munkához, hogy – összhangban az Európai Zöld Párt és a Párbeszéd – ZÖLDEK törekvéseivel – hathatós támogatást nyújt az LMP-vel közös szövetség, a „Zöld pólus” megteremtésére, ám az Ungár Péter vezette párt távolodása, NER-esedése sajnálatosan meghiúsította a célt. A másik: az új, szociáldemokrata-zöld szövetségi rendszer Barabás Richárdnak testhezállóbb feladatokat kínál.

Jávor folytatja a munkát a főváros brüsszeli képviseletének vezetőjeként és a Párbeszéd–Zöldek uniós tanácsadójaként.

A három párt közös listáján az első négy hely és a hatodik pozíció is a Demokratikus Koalícióé, az ötödik az MSZP-s Tüttő Kata lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik