Belföld

Számháború: Egymást cáfolja Magyar Péter és a rendőrség

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
A BRFK közölte, soha nem bocsátkoztak még becslésekbe. Magyar Péter szerint mindig ezt teszik.

Magyar Péter az RTL-nek szombaton azt mondta, a rendőrség előzetes becslései szerint az általa szervezett tüntetésen 250-300 ezren vettek részt, ám szerinte ennél is többen voltak. Ezt követően hivatalos Facebook-oldalán is ezt írta.

A rendőrség szerint 250 ezer, a kormánypropaganda szerint 24 ezer (😂), a valóságban 3-400 ezer ember

demonstrált. A hasonló számháború teljesen megszokott Magyarországon. Magyar Péter számaira az RTL Híradó vasárnap reagáltatta a rendőrséget.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sohasem bocsátkozott becslésekbe, most sem tesszük, és a szervezők irányába sem történt ilyen közlés.

Magyar Péter később egyébként már általánosabban fogalmazott a tömeg nagyságáról.

Több százezren mutattuk meg, hogy nem félünk. Megüzentük a hatalmát féltő kormánynak, hogy elég volt, hogy eddig és ne tovább.

A Telex kereste Magyar Pétert, hogy honnan származik a 250 ezres rendőrségi információja, mire alapozza saját, 3-400 ezres becslését. Ő az erről szóló cikk alá a Facebookon azt kommentelte, hogy a helyszínt biztosító rendőri vezetők mondták a 250 ezres számot.

Szerinte természetes, hogy

mindig megbecsülik a létszámot, hiszen ahhoz kell igazítani a szükséges rendőri erőt. Már előzetesen is becsülnek (a közösségi média visszajelzéseket is figyelik). Sebaj, a Karmelitában még magasabb számot érzékeltek. Egész vasárnap folytak is a rendkívüli egyeztetések

– írta hozzászólásában Magyar Péter.

Mivel néhány éve a Belügyminisztérium éppen a rendőrség becslésére hivatkozva közölte, hogy csaknem 400 ezren voltak egy Kossuth téri rendezvényen, lapunk újra rákérdezett, fenntartják-e állításukat, hogy korábban sem készítettek ilyen becsléseket. Ha mégis, mikor, miért hagytak fel a gyakorlattal? A BRFK megismételve korábbi válaszát azt azzal egészítette ki, hogy becsléseket nem, de szakmai elemzéseket készítenek, ám ezek tartalma nem a nyilvánosságra tartozik;  azokat sem a sajtóban, sem a gyűlések szervezői számára nem kommunikálták korábban, és azóta sem.

Egy belügyminiszteri rendelet szerint egyébként Budapesten a BRFK vezetője (a szervező kérésének lehetőség szerinti figyelembevétele mellett) határozza meg egy gyűlés biztosításának módját. Ő jelöli ki a rendőrség képviselőjét (rendbiztost), aki nem lehet a biztosítás parancsnoka, aki a biztosítási tervet készíti (ez tartalmazza, hogy a rend fenntartásában milyen erők, milyen formában működnek közre). A rendbiztos a szervező és a rendőrség közötti kapcsolattartást segíti elő az olyan gyűlés esetén, amelyen a gyűlés jellege vagy egyéb körülmény, így különösen a résztvevők várható létszáma a részvételét indokolja. A rendbiztost a biztosítás parancsnoka irányítja, ő utasítást a biztosítás helyszíni parancsnokától nem fogadhat el. Ha a gyűlés jellege vagy a megjelenők száma indokolja, a szervezővel ő kezdeményez szemlét.

Kapcsolódó
Magyar Péternek üzent dalával Rost Andrea
Előző beszédét még otthon hallgatta, most szombaton már kiállt mellé a színpadra a világhírű operaénekesnő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik