Belföld

Tanúkat és videókat keres a rendőrség az öt halálos áldozattal járó ralibaleset ügyében

Bodnár Boglárka / MTI
Bodnár Boglárka / MTI

Tanúkat keres a rendőrség az öt ember halálát okozó ralibaleset ügyében. Az egy héttel ezelőtti tragédia során három férfi és egy nő a helyszínen életét vesztette, az anya 12 éves kislánya pedig pár nappal később a kórházban halt bele a sérüléseibe.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőrkapitányság azt kéri, hogy jelentkezzenek azok, akik érdemi információval, illetve videófelvétellel rendelkeznek a tragédiával kapcsolatban. Kizárólag azoknak a tanúknak a jelentkezését várják, akiknek olyan felvétel van a birtokukban, amely közvetlenül a baleset bekövetkezésével összefüggésbe hozható.

A tömegszerencsétlenség Lábatlan és Bajót között történt bő egy héttel ezelőtt. Az egyik versenyautó letért a kijelölt útszakaszról, és az aszfaltozott úton, illetve az út menti füves területen tartózkodók közé csapódott. A rendőrség azt közölte, hogy a baleset a nézők elől elzárt területen következett be, s az ott tartózkodás tilalmára tábla is figyelmeztetett.

A rendőrség halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást ismeretlen tettes ellen.

A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt kéri, hogy akinek információja van, személyesen jelenjen meg a rendőr-főkapitányságon, vagy tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es központi segélyhívón vagy a 34-517-777-es telefonszámon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik