Belföld

Jogerős: már nincs letartóztatásban a földügyi központ gyermekpornográfiával gyanúsított egykori vezetője

Megszületett a másodfokú döntés annak a gyermekpornográfiával gyanúsított volt állami vezetőnek az ügyében, akit március közepén engedtek ki a letartóztatásból. Értesüléseink szerint a bíróság helybenhagyta N. J. nyomkövetős bűnügyi felügyeletét, így a Nemzeti Földügyi Központ volt vezetőjének nem kell újra fogdába mennie.

Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, a másodfokú bíróság szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt március 26-án helybenhagyta a gyanúsított bűnügyi felügyeletét azzal, hogy továbbra is nyomkövetőt kell viselnie, illetve nem hagyhatja el a kényszerintézkedés helyéül kijelölt otthonát. A végzés végleges.

A korábban központi költségvetési szervnél vezető beosztásban foglalkoztatott férfit tavaly ősszel vették őrizetbe, miután kiskorúak szexuális kizsákmányolását ábrázoló pornográf felvételeket tartott a munkahelyi laptopján. A felvételek között akadt olyan, amely 12 év alatti gyereket ábrázolt. A Fővárosi Főügyészség indítványára a bíróság elrendelte N. J. letartóztatását.

Később kiderült, hogy a Nemzeti Földügyi Központ volt elnöke – aki egykor Orbán Viktor kormányfő gimnáziumi osztálytársa volt – gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló hét pornográf videót, valamint 390 pornográf felvételt tárolt a munkahelyi laptopján.

A bíróság korábban azt közölte, hogy nem egyszeri, elszigetelt eseményről volt szó. A hvg.hu akkor úgy értesült a férfi környezetéből, hogy „évek óta ismert volt ez a probléma” vele kapcsolatban.

Az ügyészség a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását kérte március 14-én, de ezt a Budai Központi Kerületi Bíróság elutasította, és elrendelte a gyanúsított nyomkövetős bűnügyi felügyeletét. Az ügyészség letartóztatás elrendelése érdekében fellebbezett. A másodfokú bíróság azonban helybenhagyta a volt állami vezető bűnügyi felügyeletét néhány nappal ezelőtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik