Belföld

Otthona előtt fogták el a gyermekpornóval gyanúsított volt állami vezetőt

Nem nemzetközi pedofilhálózat utáni nyomozás során, hanem egy magyarországi feljelentés alapján indult eljárásban jutottak el a rendőrök a gyermekpornográf-felvételek birtoklásával gyanúsított volt állami vezetőhöz, és a férfit a nyomozók 2023. szeptember 15-én, a reggeli órákban, otthona előtt fogták el, majd vették őrizetbe – közölte a hvg.hu kérdésére a Fővárosi Főügyészség. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, N. J az Agrárminisztérium alá tartozó költségvetési szerv, a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) elnöke volt a szervezet 2019-es megalakulásától kezdve. Az NFK honlapján csak szeptember 15-én frissítették a vezetők névsorát, ahol elnökként már nem szerepelt N. J., és másnap jelent meg az ügyészség közleménye egy meg nem nevezett volt állami vezető gépén talált gyermekpornó tartalmakról, majd újabb egy napra rá érkezett a törvényszéki közlemény az illető letartóztatásáról.

A bíróság szerint „a terhelt vallomása alapján úgy tűnik, nem egyszeri, elszigetelt eseményről van szó”, és a hvg.hu is úgy értesült a férfi környezetéből, hogy „évek óta ismert volt ez a probléma” vele kapcsolatban. Ha bűnösnek találják, akár 5-10 év börtönbüntetést is kaphat az amúgy büntetlen előéletű, családos, és munkanélküliként is átlagon felüli életszínvonalon élő volt állami vezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik