Belföld

Magyar Péter 2019-es magyarázata kinevezésére

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Számára nem volt teljesen váratlan a felkérés a Diákhitel Központ élére.

Varga Judit pár napja Hajdú Péter műsorában is arról is beszélt, hogy volt férje neki köszönhette sok millió forintos javadalmazással járó korábbi megbízásáit. Az mfor.hu ennek kapcsán felidézi, ahogy most a közéletben, üstökösszerű volt Magyar Péter felbukkanása a gazdasági életben is, amikor a Diákhitel Központ (DH) vezérigazgatójává nevezték ki.

A döntés annak idején meglepő volt, ezért a portál elsőként arról kérdezte, miért rá esett a választás, meglepte-e a felkérés.

Arról, hogy miért engem választottak, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezetőit kellene megkérdezni. Meglehet, hogy az eddigi szakmai életutam mellett a döntésben az is szerepet játszott, hogy a Diákhitel Központ egyik első ügyfele voltam, s az illetékesek úgy gondolhatták, hasznos lehet, ha egy fiatalos, a terméket ismerő, annak előnyeit és hátrányait megtapasztalt ember áll a cég élén.

Magyar Péter szerint ez marketing- és kommunikációs szempontból is jó dolog, számára nem volt teljesen váratlan a felkérés, hiszen amikor 2018-ban hazatért Brüsszelből, az MFB-ben, a DHK tulajdonosi joggyakorlójánál lett EU jogi igazgató, majd az MFB delegáltja a DHK igazgatóságában, így alaposan megismerte a társaságot. A felvetésre, hogy diplomáciai és jogi karrierje után ez nagy váltás, azt felelte, hogy a Fővárosi Bíróságon fogalmazóként gazdasági ügyeket is vitt, magyar és nemzetközi ügyvédi irodákban foglalkozott banki, versenyjogi, uniós támogatási és közbeszerzési ügyekkel, így karrierjében

inkább a diplomácia volt a kitérő.

A 2019-es interjúban rákérdeztek arra is, etikusnak tartja-e, hogy Varga Judit havi 300 ezer forintot kapott lakhatásra, miközben az ő kiadott lakásával milliókat kerestek. Magyar Péter akkor jelezte, hogy felesége csak államtitkárként kapott támogatást, miniszterként azt nem igényelte.

Egy magyar jogásznak Deák Ferenc székében ülni a legnagyobb megtiszteltetés és egyben a legnagyobb kihívás is. A célunk, hogy a feleségem minden tekintetben erre a munkájára tudjon koncentrálni és ne kelljen mesterségesen generált, a tényeket tudatosan elferdítő, személyeskedő támadásokkal foglalkoznia.

Hadházy Ákos előzőleg azt üzente Magyar Péternek, jelentse fel magát, miután „megtagadta az Átlátszónak a Diákhitel Központ, hogy kiadják az adatokat „a Központ korábbi igazgatója által aláírt propaganda szerződések fontos részleteiről”. A független képviselő ezt egyrészt meglepőnek tartotta, hiszen Rogánék most nem nagyon szeretik Magyar Pétert, másrészt emlékeztetett rá, ha kiadnák a szerződések részleteit, azzal egy százmilliárdos nagyságrendű csalásba kapnánk mély betekintést. Magyar Péter erre röviden annyit reagált, hogy Hadházy pontosan tudja, számtalan feljelentés született az ügyben és folynak is az eljárások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik