Belföld

Figyelmeztetést adtak ki: jégeső, szél, zivatar

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnapra a HungaroMet öt északnyugati és két északkeleti vármegyére.

Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Az érintett vármegyék hazánk nyugati felén Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Zala, keleten pedig Borsod-Abaúj Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg. Zivatarok kialakulásának veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes hétfőn is két vármegyére, Borsod-Abaúj Zemplénre és Hevesre.

A Kiderül.hu előrejelzése szerint vasárnap északnyugat felől csökken a felhőzet, és a gomolyfelhő-képződés mellett több órára kisüt a nap. A Dunántúlon előfordulhatnak erősebben felhős időszakok, szórványosan valószínű zápor, a dunántúli és északkeleti vidékeken helyenként zivatar is kialakulhat. A nyugatias szelet időnként élénk lökések kísérhetik, de záporok, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12, 13 fok körül alakul, késő este 3, 8 fok valószínű.

Kapcsolódó
Jelentősen csökken a hőmérséklet
A fagyzugos tájakon még talajmenti fagy is előfordulhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik