Belföld

8 milliárdba kerülhet az ingyen víz a gazdáknak

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Megjelent a kormány határozata, rendelete. Nagy István agrárminiszrter szerint az öntözés közérdek.

A kormány már tavaly is nagy terhet vett le a gazdálkodók válláról, átvállalta a vízszolgáltatási díjat. A kabinet úgy döntött, idén is ingyenesen biztosítja az öntözővizet a mezőgazdasági termelőknek, az esetleges aszály ellen így könnyebb lesz védekezniük.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett kormányhatározat szerint a termelők a mezőgazdaság versenyképességének megőrzése miatt mentesülnek idén is a mezőgazdasági vízszolgáltatásidíj-fizetési kötelezettség alól. Az ingyenes öntözővíz nagy segítséget jelent a gazdálkodóknak, de  komoly árat fizetünk érte.

A határozat szerint a mezőgazdasági vízszolgáltatók bevételkiesését a központi költségvetés fedezi. Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezésére Varga Mihály pénzügyminiszternek kell gondoskodnia arról, hogy erre, a felmerülés ütemében, legyen pénz.

A finanszírozáshoz szükséges, legfeljebb 8 milliárd 122 milllió forintos többletforrást Vízügyi Igazgatóságok javára kell majd  átcsoportosítani. 

A kormány módosította a mezőgazdasági vízszolgáltatás díjképzési rendjéről szóló korábbi rendeletét is, amely szerint a vízügyi igazgatások két részletben, április 30-ig és november 30-ig kapják meg a pénzt. A rendelet a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba.

Nagy István agrárminiszter korábban azt mondta, hogy a kormány azért döntött így, mert az öntözés közérdek, a biztonságos élelmiszerellátás alapja. A kedvezmény azok számára érhető el, akik állami mezőgazdasági vízszolgáltató közreműködésével felszíni vízből, folyóból, csatornából kapják az öntözéshez használt vizet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik