Belföld

Leköpte és őrjöngve fenyegette a rendőröket egy tádzsik férfi a ferihegyi reptéren, mert lekéste az isztambuli járatot

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Bíróság elé állítanak egy tádzsik férfit, aki rendőrökkel kiabált a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, majd megfenyegette őket, és egyiküket leköpte.

A Központi Nyomozó Főügyészség közleményében azt írta, hogy március 2-án 7 óra körül a 2B Terminál indulási szintjének utaskoordinációs pultjánál egy külföldi férfi – azt állítva, hogy félretájékoztatták – trágár kiabálással, dühöngve fenyegetőzve a repülőtér munkatársait okolta amiatt, hogy lekéste az Isztambulba induló járatát.

A bejelentés alapján két rendőr érkezett a helyszínre, igazoltatták a húszas évei elején járó férfit, aki ingerülten, emelt hangon beszélt a rendőrökkel, ezért ők az agresszív viselkedése miatt megerősítő erőt kértek. Az eljáró rendőrök tájékoztatták a férfit, hogy cselekményével a garázdaság szabálysértését valósítja meg, és felszólították, hogy hagyjon fel ezzel a viselkedéssel, valamint távozzon a helyszínről.

A fiatal férfi a rendőri felszólításnak nem tett eleget, továbbra is hangosan kiabált, és a vele szemben intézkedő rendőröket, valamint a repülőtér tolmácsolásban közreműködő munkatársát orosz nyelven bántalmazással fenyegette. A rendőrök közölték a férfival, hogy a szabálysértés további folytatása esetén előállítják és vele szemben kényszeritő eszközként bilincset fognak alkalmazni, amely figyelmeztetésre az elkövető továbbra is kiabálva, jobb kezét fenyegetően ütésre emelte a vele szemben intézkedő rendőr feje felé, aki a támadó mozdulatra hátrahúzódott.

A rendőrök ezt követően előállították a férfit a repülőtér egyik erre a célra szolgáló helyiségében, de a külföldi fiatal még ekkor is folyamatosan szidalmazta a rendőröket, rugdosta a zárka ajtaját, közben számos alkalommal a rendőrök megverését helyezte kilátásba, sőt megöléssel is fenyegette őket, végül egyiküket le is köpte.

A közlemény szerint a Fővárosi Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt állítja bíróság elé a férfit. Az ügyészség elrendelte a külföldi férfi őrizetét és gyanúsítottként hallgatta ki, majd a büntetőeljárási törvény eljárásgyorsító intézkedéseinek alkalmazásával – az elkövetés óta letartóztatásban lévő – terheltet csütörtökön bíróság elé is állítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik