Belföld

Baló György emléktáblája kész, avatása elmaradt

RTL
RTL
Lehet, hogy a budai társasház helyett másik helyet kell keresnie az önkormányzatnak.

A televíziós legenda öt éve halt meg. A II. kerületi önkormányzat egy emléktáblát helyezett volna ki Baló György tiszteletére arra a budai társasházra, amelyben egykor élt, de ezt egy lakó megakadályozta, írja a Blikk.

Az ünnepélyes avatót március 18-ára, a Prima Primissima-díjas tévés halálának évfordulójára tűzték ki, de lefújták, mert a közös képviselő arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy nem minden lakó támogatja az emléktábla kihelyezését. Gyülvészi András, a kerület közösségi kapcsolatokért felelős igazgatója közölte, ha nem sikerül meggyőzni a tiltakozó(ka)t, másik helyszínt keresnek.

A budai társasház egyik lakója, aki osztálytársa és szomszédja is volt Balónak azt mondta, ő nagyon szeretné az emléktáblát, nem tudja, ki torpedózta meg az avatást. A család nem akart nyilatkozni.

Alapvetően közszolgálati televíziós és rádiós újságíró volt, ott is dolgozott legtovább. Baló György nevét egyelőre az a tévéstúdió viseli, ahonnan az RTL Híradó munkatársai jelentkeznek be, annak előterében őrzi tábla az emlékét.

Írások a Baló György emlékoldalon

Baló György családja és tisztelői felkértek öt szerzőt, hogy halála évfordulója alkalmából írjanak a televíziós legendáról. Közös bennük, hogy mind olyan újságírók, akikre hatással volt az életműve. Kadarkai Endre, Moskovics Judit, Pető Péter, Stumpf András és Uj Péter írása a Baló György Emlékoldalon is megtalálható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik