A Karácsony Gergely főpolgármester utasítására készült főjegyzői jelentés igazolja, hogy Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció politikusa valótlanságot állított a bicskei gyermekotthonban történtek 2011-es vizsgálatáról – közölte Áder János a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A korábbi köztársasági elnök azt mondta, a 21 oldalas jelentés rögzíti: 2011-ben a főpolgármesteri hivatal főosztályvezetőjeként dolgozó húga, Pölöskei Gáborné Áder Annamária feljegyzésben tájékoztatta az akkori főjegyzőt, hogy a bicskei gyermekotthon igazgatójára vonatkozó közérdekű bejelentés miatt megkezdték a feljelentés előkészítését. Itt tette hozzá, hogy a feljelentés alapján később nyomozás is indult.
Mint arról korábban beszámoltunk, Gy. Németh Erzsébet olyan vádakkal állt elő, hogy 2011-ben, amikor először merült fel a gyanúja, hogy a bicskei gyermekotthon vezetője pedofil cselekményt követ el, Áder János testvére nem tett semmit, dacára annak, hogy ekkor épp a Főváros Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztály vezetője volt. A korábbi államfő most megjegyezte, a főjegyzői jelentés alapján „kíváncsian várja, mit fog mondani a DK politikusa a bíróságon a kijelentései miatt induló eljárásban”.
Az egykori köztársasági elnök beszélt a DK legújabb plakátkampányáról is, szerinte az „Isten! Haza! Pedofília?” felirattal ellátott plakátok azt üzenik, hogy mindenki a (DK által azóta gyakran emlegetett) állítólagos pedofilhálózat tagja, aki valaha Orbán Viktorral „kezet fogott, egy légtérben tartózkodott, esetleg rá szavazott”. Áder szerint ez a plakát nemcsak Orbánt támadja, hanem lényegében a Fidesz támogatóit is nagyon durván megsérti. Szerinte nem véletlen, hogy a momentumos Donáth Anna mellett más ellenzéki politikusok is lesújtó véleménnyel voltak a kampányról.
Azzal kapcsolatban, hogy a DK őt is a „pedofilhálózathoz” sorolja, mert a bicskei otthon egykori igazgatója 2016-ban megkapta a Magyar Bronz Érdemkeresztet, Áder azt mondta, a kitüntetésekről az adott szakmai szervezetek javaslata alapján a szakminiszter készít felterjesztést a miniszterelnöknek, aki ezt követően tesz javaslatot az államfőnek az elismerések odaítélésére. A korábbi köztársasági elnök közölte, hivatali ideje alatt évente 370 és 520 között volt az átadott ilyen kitüntetések száma. Áder emlékeztetett, hogy az érdemkereszt odaítélése előtt a főváros is kitüntette a volt bicskei igazgatót, V. Jánost, amit akkor Karácsony Gergely mellett Gy. Németh is támogatott.
A műsor zárásaként Áder még hangsúlyozta, ezerszázalékosan biztos abban, hogy Orbánnak nem volt tudomása arról, hogy K. Endre kegyelmet kapott, a kormányfő is a sajtóból értesülhetett minderről, továbbá kijelentette, hogy a DK kampánya nem a gyerekről és az áldozatokról szól, hanem Gyurcsány Ferenc 14 éve tartó kudarcsorozatáról és frusztrációjáról.