Belföld

„Undorító spicli, dollárban fizetett aljadék” – kiakadt a Fidesz képviselője, mert feljelentették a lombkoronasétányát

Tasó László, a Fidesz országgyűlési képviselője közleményben reagált arra, hogy a kormány által életre hívott Integritás Hatóság súlyos szabálytalanságokat állapított meg, és feljelentést tett többek közt az ő nyíradonyi magánerdejében található lombkoronasétány-beruházás miatt.

A Debreciner.hu által kiszúrt közleményben a kormánypárti politikus azt írja:

A jelentés más hatóságok vizsgálataira és a közvélemény befolyásolására tett szándékos kísérlet, amiben fiktív, konstruált tényállásokat beállítva megalapozatlanul, a személyiségi jogok diszkriminatív célzott és súlyos megsértésével bűncselekmények elkövetésével vádolt meg másokkal együtt.

Tasó sérelmezi, hogy az anyagot az érintettek érdemi bevonása nélkül tették közzé, és ezzel közel egy időben „baloldali-liberális hírportálok” is lehozták. A képviselő szerint a lombkoronasétányt is magában foglaló Dinnyési Kirándulóhelyet a pályázati kiírás minden pontjának megfelelően valósította meg, eközben „a jövedelmet nem termelő beruházáshoz a mai napig nem folyósították a 2021-ben megítélt és 2022 végén benyújtott kérelemben szereplő, kiutalásra jóváhagyott támogatást, ami súlyos többletkamat terhet okoz”. Állítása szerint ennek ellenére ez „a térségben és a választókerületben a családok, gyermekek, óvodás és iskolás csoportok, közösségek és természetkedvelők legkedveltebb erdei kirándulóhelye”.

Csakhogy a 24.hu által ismertetett jelentés szerint az Integritás Hatóság ezeknél a projekteknél – Tasóét is beleértve – a folyamat minden fő állomásán súlyos szabálytalanságokat talált, amelyekről megállapította, hogy sértik az európai uniós támogatások felhasználásra vonatkozó előírásokat.

Tasó László visszautasította és koncepciós eljárásnak nevezte az Integritás Hatóság vele kapcsolatos tevékenységét, valamint levélben felszólította őket, soron kívül folytassák le a közzétett jelentés felülvizsgálatát, és távolítsák el annak összefoglalóját a hatóság honlapjáról.

Tasó azt is írja, hogy az Integritás Hatóság szerinte megalázza a magyar hatóságokat, és Brüsszelnek jelent, valamint csak a jobboldali pályázókat üldözi.

„Ha valakiben kételyek voltak azzal kapcsolatban, hogy egy példát statuálni akaró fikciókra épített eljárás folyik, a Hadházy nevű dollárban fizetett aljadékkal egyeztetett módon, akkor az elnöki nyilatkozatokból meggyőződhetett róla” – sorolta Tasó, aki feltehetően Hadházy Ákos független parlamenti képviselőre gondolt, aki szont foglalkozott a lombkoronasétányok ügyével. Vélhetően szintén az ellenzéki politikusra utalt, amikor azt írta:

A boszorkányüldözésre és a végtelenségig tolt hisztériára, amit aljas hazugságokra építve egy eltorzult küldetéstudattal rendelkező undorító spicli üvöltött a világba, a közvélemény felült.

Tasó az Integritás Hatóságot azzal is megvádolta , hogy „versenytorzítónak tűnő” pályázati feltételekkel írt ki közbeszerzést külföldi szakmai utak szervezésére, majd a közleményt azzal zárta, hogy

ha nem történik változás, akkor elszakad a cérna és beköszönt a verbális után a hétköznapi erőszak korszaka.

A képviselő bejelentette, március 7-én hozzálátott ahhoz a munkához, amely által az – általa vélelmezett – igazság majd utat tör magának.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik