Belföld

Megmutatta a szúrt sebeit a taxisnak a Keletinél, de az lazán elhajtott az egyik elkövetővel, majd lemosatta kocsijáról a vért

ugyeszseg,hu
ugyeszseg,hu

Megkéselte a pénzét jogosan követelő honfitársát egy taxiból kiszálló szír férfi a Keleti Pályaudvarnál. A megkéselt férfi próbálta ellökni magától a támadót, de ekkor a késelővel lévő nő odafutott az áldozathoz, s hátulról lefogta a férfit, akit eztán még háromszor megszúrt az elkövető.

Az áldozat odament a taxishoz, és megmutatta neki a vérző sebeit, de az lazán elhajtott a női vádlottal, majd lemosatta kocsijáról a vért. A főügyészség most emelt vádat a párossal, és a taxissal szemben.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolt férfi azt elismerte, hogy tartozott a másik férfinek, de azt tagadta, hogy szándékosan szúrta volna meg. Állítása szerint dulakodás közben, véletlenül sérült meg a férfi.

A női társa ugyancsak tagadta a bűnösségét. Ő azt vallotta, hogy nem fogta le az áldozatot, hanem csak azért ment oda, hogy megakadályozza a támadást.

A vádirat szerint a terhelt két évvel ezelőtt találkozott egy régi ismerősével a Keleti Pályaudvarnál, akitől 25 ezer forint kölcsön kért azzal, hogy még este visszaadja. A honfitársa kora este érdeklődött, hogy mikor és hol kapja vissza a pénzt.

Kapcsolódó
Emberkedett a rugós késével, majd bele is döfte párszor a cimborájába a Keletinél – videó
Fegyházbüntetést kértek az ivócimboráját többször is megszúró férfire.

Az elkövető egy zuglói benzinkúthoz hívta a másik szír férfit, de megtagadta a tartozás visszafizetését, majd a női társával beszállt egy taxiba. A kölcsönt adó férfi próbálta megakadályozni, hogy az adós elhajtson, miközben heves szóváltás alakult ki közöttük.

Az adós kiszállt, és intett az ismerősének, hogy kövesse, akkor odaadja a pénzt. Néhány lépés után azonban az elkövető hirtelen visszafordult, megragadta és a kerítéshez nyomta a honfitársát, majd egy éles eszközzel mellkason szúrta. A férfiak dulakodtak, az áldozat próbálta eltolni és távol tartani a támadót, ekkor a nő odafutott, hátulról lefogta a megkéselt férfit, akit ezután a társa többször megszúrt.

Az elkövetők visszamentek a taxihoz, majd megpróbálták elhagyni a helyszínt. A vérző áldozat azonban a gépkocsi elé állt, és a szélvédőn keresztül megmutatta a sérüléseit. A taxis látta a férfi  vérző sérüléseit, ennek ellenére segítségnyújtás nélkül elhajtott. Az áldozat  telefonon kért segítséget egy ismerősétől, aki őt kórházba szállította.

A bántalmazás következtében a sértett könnyebb, szúrt sérüléseket szenvedett, azonban a támadás eszközére és erejére, valamint a támadott testtájékra tekintettel, az életveszélyes sérülések reális lehetősége is fennállt. Ennek elmaradása csupán az áldozat intenzív védekezésének és a véletlennek volt köszönhető.

A Fővárosi Főügyészség a szurkálót és társát – mint bűnsegédet – életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével, a taxist segítségnyújtás elmulasztásának vétségével vádolja. A támadóra és női társára letöltendő fegyház-, illetve börtönbüntetést, a taxisofőrre felfüggesztett fogházat kértek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik