Belföld

Szegénységgel magyarázta tettét az emberöléssel vádolt férfi, aki a testvérével együtt éheztette, és hagyta meghalni a krónikus beteg anyját

Getty Image
Getty Image

Éheztette és rettenetesen elhanyagolta a magatehetetlen édesanyját egy negyvenes testvérpár Veszprémben. Az asszonyt padlóra csúszva, eszméletlen állapotban találták meg a büdös és fűtetlen lakásban. A 68 éves nőt kihűléses, és sokkos állapotban vitték kórházba a mentők, de már nem tudták megmenteni az életét. A Veszprém Vármegyei Főügyészség. emberölés bűntette miatt állítja bíróság elé a fivéreket.

Gulyás Ildikó, a Veszprém Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy kilenc év börtönt és kilenc év közügyektől eltiltást kértek az egyik férfire, a testvére esetében azonban nem tett mértékes indítványt az ügyészség, mert enyhe fokban korlátozva volt abban, hogy felismerje a cselekedete társadalomra való veszélyességét, illetve ennek megfelelően cselekedjen.

A csoportvezető ügyész kérdésünkre elmondta még, hogy szegénységükkel, és anyagi nehézségekkel magyarázta tettét az a férfi, akire kilenc év börtönbüntetést kértek.

A vádirat szerint a 40 és 41 éves veszprémi testvérek egyszobás házukban éltek 68 éves édesanyjukkal, aki az elmúlt években szellemileg és fizikailag is leromlott, és egyre kevésbé volt képes ellátni magát. A testvérek a házat és annak környezetét is elhanyagolták, a lakásban mintegy öt éve nem fűtöttek, nem takarítottak, a mennyezetről és a falakról csöpögött a víz, a falakat penész borította.

ugyeszseg.hu

A két férfi a nő ágyát sem tartotta rendben, melynek következtében a lakásban nagy volt a bűz. Az asszony 2022 decemberében olyannyira legyengült, hogy mentővel kórházba vitték, ahol megbetegedései mellett kihűlést állapítottak meg nála.

Az orvos azt javasolta, hogy az asszonyt helyezzék el a krónikus belgyógyászati osztályon, azonban a fiatalabb testvér ezt elutasította, így a nőt pár nap múlva hazaengedték. Az asszony otthon nem tudta ellátni magát, ám fiai továbbra is közömbösek voltak kiszolgáltatott helyzetével szemben.

Tavaly január közepén az asszonyt meglátogatta a testvére, aki az idősebb fivért rábeszélte, hogy hívjon mentőt az édesanyjához. A kiérkező mentősök az asszonyt a fűtetlen lakásban egy beszakadt ágyon, félig a padlóra csúszva, eszméletlen állapotban találták, és kihűléses, sokkos állapotban szállították kórháza, ahol a szakszerű ellátás ellenére másnap reggel elhunyt. Az ügyészség börtönbüntetést kért a fivérekre azzal, hogy feltételesen se bocsássák őket szabadlábra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik