Belföld

Vizsgálat indult egy táborban történt, „szexuálisan félreérthető” eset miatt Újpesten, lemondott az MSZP-s cégvezető

Vizsgálatot indított Újpest önkormányzata, miután az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. által szervezett táborban két kiskorú gyermek között „szexuálisan félreérthető magatartás történhetett” – közölte a helyhatóság kedden az MTI-vel. A cég vezetője lemondott posztjáról és az MSZP-ben betöltött tisztségéről is.

Az önkormányzat azt írta, amint tudomásukra jutott az eset, azonnal és haladéktalanul vizsgálatot rendeltek el a tábort szervező önkormányzati cégnél. Tájékoztatásuk szerint

ezen vizsgálat alapján az önkormányzat a tudomására jutott információkat és iratanyagot a hatályos gyermekvédelmi jogszabályoknak megfelelően haladéktalanul eljuttatta az illetékes rendőrkapitányságra, valamint továbbította az Újpesti Gyermekjóléti Szolgálat részére.

Hozzátették: azt, hogy a két kiskorú között valójában mi történhetett, a törvényi előírásoknak megfelelően a hatósági eljárásokban kell kivizsgálni és tisztázni.

Mindazonáltal az eset ismert körülményeit figyelembe véve, a gyermekvédelem súlyára való tekintettel, valamint cégvezetői felelősségi körét mérlegelve, a tábort szervező Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. vezetője úgy döntött, hogy azonnali hatállyal lemond ügyvezetői tisztségéről

ismertette név említése nélkül az önkormányzat.

Az MSZP az üggyel kapcsolatban – ugyancsak név említése nélkül – közleményében azt írta: a cég ügyvezetője arról tájékoztatta a párt vezetését, hogy lemond az MSZP-ben betöltött tisztségéről és egyben meg is szünteti a párttagságát. Az MSZP vezetősége ezt elfogadta. A cég vezetője Belán Beatrix, aki egyben az MSZP IV. kerületi szervezetének elnöke is (volt).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik