Túszul ejtette a nőismerősét egy kábítószer hatása alatt álló férfi Budapesten, egy VII. kerületi lakásban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya terrorcselekménnyel fenyegetés, felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntett és zaklatás vétség miatt indított eljárást a 44 éves budapesti férfival szemben.
A BRFK közleménye szerint N. Csaba február 25-én 18 és 23 óra között tartotta fogva a hozzá látogatóba érkező ismerősét. Pisztollyal fenyegette a fiatal nőt, a levegőbe lőtt, majd videótelefonon felhívta a nő anyját, akinek szintén azt mondta, hogy combon lövi a lányát.
![Túszul ejtettek egy fiatal nőt a VII. kerületben, lövés is dördült, túsztárgyalóval ment ki a TEK 1](https://s.24.hu/app/uploads/2024/02/vlcsnap-2024-02-27-11h01m46s494-660x375.png)
A helyszínre kiérkező egység tárgyalója azonnal megkezdte a munkát a férfivel, aki nem működött együtt a hatóságokkal. A TEK helyszínen lévő erői felkészültek a túszhelyzet végleges felszámolására és az ingatlanba történő behatolásra, végül – közel másfél órás tárgyalás után – sikerült elérni, hogy a fegyveres férfi szabadon engedje a túszt.
![Túszul ejtettek egy fiatal nőt a VII. kerületben, lövés is dördült, túsztárgyalóval ment ki a TEK 2](https://s.24.hu/app/uploads/2024/02/vlcsnap-2024-02-27-10h59m22s920-660x375.png)
Mivel a helyszíni adatok alapján a férfi kábítószer hatása alatt állt, őt is kórházba vitték, ahol rendőrök őrizték. Február 26-ára tisztult ki annyira, hogy a BRFK nyomozói gyanúsítottként ki tudták hallgatni. N. Csaba beismerte, hogy kokaint fogyasztott, amire másfél liter vodkát ivott meg, emiatt állítása szerint nem emlékezett a történtekre.
Azt mondta, hogy nem is ismerte a férfit, akivel a fenyegetések eredményeként fel akarta magát hívatni. A gyanúsítottat őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.