Élő Belföld

Tüntetett az ellenzék a Kossuth téren

Közvetlen köztársaságielnök-választást követel négy ellenzéki párt. A Momentum, a Demokratikus Koalíció, az MSZP és Párbeszéd Döntsenek az emberek az új köztársasági elnökről! Söpörjük ki Orbán pedofilhálózatát! címen hirdetett tüntetést vasárnap délután három órára a Kossuth-térre.

Nem hagyhatjuk, hogy megint Orbán Viktor döntsön, és újra egy olyan köztársasági elnököt juttasson az államfői székbe, aki pedofilsegítő bűnözőnek ad elnöki kegyelmet!

írták az esemény szervezői.

Vélhetően az ellenzéki pártok követelésének nem sok foganatja lesz, mivel az Országgyűlés már hétfőn szavaz az új államfőről. A kormánypártok Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét jelölték, akit titkos szavazáson, minden bizonnyal már az első fordulóban megszavazhatnak kétharmados többséggel. A LMP Hack Pétert, a Párbeszéd Kaltenbach Jenőt, a Mi Hazánk Csath Magdolnát jelölte a posztra.

Az eseményen az ellenzék vezető politikusai szólalnak majd fel. A Demokratikus Koalíció képviseletében Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, a Momentum részéről Bedő Dávid országgyűlési képviselő, az MSZP-től Kunhalmi Ágnes társelnök, a Párbeszéd oldaláról pedig Szabó Tímea társelnök, a főváros képviseletében Karácsony Gergely főpolgármester mond beszédet.

Ennyi volt

A felszólalok kiálltak a színpadra és a tüntetőkkel együtt elénekelték a Himnuszt.

A rendezvény ezzel véget ért, a maradék párszáz tüntető pedig gyorsan szétszéledt.

„Az a feladatunk, hogy visszavívjuk magunknak a teret”

Az erkölcs visszaszerzése nem csak a pártok dolga, tisztelem a kiállás bátorságát, nélkülük nem menne – üzen elegánsan az influenszereknek. De innen átköt oda, hogy szükség van a pártokra.

Ha azt kérdezitek, mit kell tennünk, azt tudom mondani, hogy van mit tenni. Bő száz nap múlva újra választanunk kell, el kell mennünk szavazni.

Aztán a köztársaság fogalmát járja körbe: ott van a diákmozgalomban, a szakszervezetben, az elesetteket az állam helyett ápoló civilek munkájában, mondja, aztán a civilekkel, önkormányzatokkal folytatja, és innen is a pártok szerepére fut ki.

Karácsony: tényleg nem foglalkoznak a reménytelen helyzetben lévőkkel

Karácsonyt jelenlegi és következő főpolgármesterként konferálják fel, állítani kell pár araszt a mikrofonon.

Reménytelen helyzetben lévő emberekkel a kormány nem foglalkozik

– idézi a miniszterelnök szóvivőjét, és azt mondja, ez a véletlenül őszinte mondat áll majd a rendszer fejfáján. Ő is azt mondja, a történtek a rendszert magát jelentik.

A morál nem most veszett el, annyi történt, hogy a nihilizmust meghosszabbították Bicskéig.

Brüsszeli traktorosnak kell lenned, hogy a magyar miniszterelnök meghallgasson – mondja ezután, kontrasztként felsorolva a teljes szociális szektort, a fogyatékkal élőket és az egyedülálló anyákat.

Az első két órában nem került érdemben szóba a közvetlen köztársaságielnök-választás

Bedő Dávidnak volt csupán egy mondata róla, ami annak tükrében szerencsétlen, hogy ezzel a címszóval hirdették meg a rendezvényt. Elképzelhető, hogy célszerű lett volna ezt előbb egymásnak, majd a célközönségnek is elárulni: alapvetően az igazságról, a gyerekekről és az Orbán-rendszer mocskáról beszél mindenki. (Közben Varju László is csatlakozik a szörny szót saját szótárába emelőkhöz.)

Varju László is beszédet mondott

Varju László, a DK alelnöke, árnyékminisztere következett.

Közben elállt az eső.

Elmondta: elnöki kegyelemmel engedtek szabadon egy bűnözőt, így Orbán rendszere az igazságot határozatlan időre hatályon kívül helyezte.

Varju szerint ezek a fehérgalléros bűnözők védelmezik a pedofilhálózatot, és választják ki azokat a bírókat, akik elítélik az ellenzéki országgyűlési képviselőket.

Felidézte, amikor a rabszolgatüntetések idején bementek a “pártállam tévéjébe”. Mint mondta: védekezett minden erejével, amikor végighúzták a padlón, ehhez képest őt ítélték el. Ám a bicskei gyerekeknek nem volt lehetőségük védekezni, mondta.

Igazságot akarunk!

– jelentette ki.

Fekete-Győr András a színpadon

Hat évvel ezelőtt, nem messze a vasárnapi tuntetés helyszínétől Fekete-Győr András politikai véleménynyilvánításként eldobott egy füstgyertyát.

Azon az éjszakén itt, a Kossuth téren váltam végérvényesen célponttá. Célponttá, de nem áldozattá

– értékelte helyzetét a Momentum alapítója. Szerinte az áldozat nem ő – akit a füstgyertya miatt elítéltek – hanem azok a gyerekek, akiknek a gyatyájába nyúltak a bicskei gyermekotthonban.

Szerinte a Fidesz ahelyett, hogy az áldozatokat védené, a pedofilokat mentegetőket védik.

Fekete-Győr felidézte az ellenzéki politikustársai ellen felhozott vádakat, Varjú László, Gurmai Zita és Donát Anna ellen. Felidézte azt is, hogy Iványi Gábor egyházának gazdasági vezetőjét ezen a héten hajnalban a felesége mellől bilincsben vertve vitték el, valamiért épp a kegyelmi botrány kitörése után. Szerdán Balatonalmádiban szerinte a momentumos Szecsődi Andreára azért küldtek két busznyi rendőrt, mert „egyedül gyülekezett”.

A pedofilbotránnyal kapcsolatban azt mondta, a felelősőknek utána fognak menni, és a kormánnyal szemben ők nem kegyelmeznek nekik.

Szerinte a kormány akár börtönbe is zárhat ellenzéki politikusokat, de egyetlen dolgot elvesztettek: a bizalmat az ország vezetésére.

Szörnyek, szörnyetegek

A két héttel korábbi influenszertüntetés egyvalamit már biztosan elért: a szörny szó beépült a pedofilbotrány közbeszédébe, Dobrev Klára többször is használta, most Fekete-Győr András szörnyetegezik.

„Csak összefogással lehet túljutni ezen az időszakon”

A folytatásban egyesülete két évvel ezelőtti NAV-lerohanásakor megjelenő Donáth Annát és Gurmai Zitát, illetve a hatóság elleni erőszakért elítélt DK-s Varju Lászlót emlegeti.

A mostani rendszer vezetése tiszta embereket sároz be, és összemaszatolódott – de azt is mondhatnám, alávaló – bűnözőket mosdat fehérre. Távozniuk kell mindannyiuknak, akik azt hiszik, hogy a demokrácia arról szól, hogy az ő kutyájuk kölykének más elbánás jár.

Az év végén elveszített négy, általuk üzemeltetett szabolcsi iskoláról beszél, azt mondja, a helyi oktatási hivatal nyilvánvalóvá tette számukra, hogy semmi szükségük azokra, ellentétben a 900 ott nevelkedő, hétfőtől péntekig Iványiék által ellátott gyerekkel. Innen köt át a lezárására: csak együtt tudjuk megvédeni a gyerekeket, csak összefogással lehet túljutni ezen az időszakon – csatlakozik Kunhalmi gondolatához. Iványi egyébként azzal is kezdte, hogy minden korábbi felszólalóval egyetért (ami az eddigi beszédek változatos aktuálpolitikai és mozgalmi üzenetspektrumára való tekintettel jelentős erőfeszítést igényelhet), és azzal zárta, hogy ha tisztességes politizálás zajlana az országban, a Fidesznek legfeljebb 20 százaléka lehetne.

Iványi Gábor: új rendszerváltásra van szükség

A holdról nem lehet megkülönböztetni a Gellérthegyet és a Mátrát, távolról nézve mi köztünk sincsen nagy különbség – mondja a civil felszólalóként felkonferált Iványi Gábor lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, aki a könnyűzenét, komolyzenét kedvelőket és a botfülűeket is megszólítja.

Feljött a halál a mi ablakainkra, hogy kipusztítsa a gyerekeket az utcákról

idézi Jeremiás prófétát, és azt mondja,

új rendszerváltásra van szükség.

Ezután felszólítja Orbán Viktort, távozzon, miután megcsúfolt mindent, amiben hajdan egyetértettek, illetve Göncz Árpád emlékének adózik.

Bedő és eső

Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese állt a színpadra.

Azt mondta, a kegyelmi ügy még nincs lezárva, hiszen nem kaptunk kérdést a legégetőbb kérdésekre. Bedő szerint azért buktak le, mert kiderült az igazság, hogy a gyerekvédelem egy üres politikai termék.

Nem csak közvetlen elnökválasztást követelnek, hanem igazságot és bocsánatkérdést az áldozatoknak – mondta. Európai gyermekvédelmi hatóság felállítását kezdeményezi a Momentum – tette hozzá.

Az eső közben egyre kellemetlenebb, többen haza is indultak.

Kunhalmi: Induljanak közös listán az ellenzéki pártok az európa parlamenti választásokon

Szerinte az a tétje a 2024-es európa parlamen választásoknak, hogy „2026 is a miénk legyen”. Ezért

most kell behúzni Orbánnak akkorát, hogy ne tudjon talpra állni.

Kunhalmi arra is emlékeztetett, hogy pártja, az MSZP sokat tette azért, hogy Magyarország a NATO és az Európai Unió tagja legyen, az Európai Uninó mégsem tud megvédeni minket. A politikus azt sürgette, hogy közös listán induljanak az ellenzéki pártok az európai parlamenti választásokon, és Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt támogatására szólított fel az önkormányzati választásokon.

Kunhalmi szerint nem igaz, hogy nincs meg a tudás az ellenzékben a kormányzáshoz

Szerinte minden ellenzéki pártnak, amelyik a Kossuth téren van, világos szakpolitikai elképzelései vannak.

Egy a nemzetünk, egy az országunk, és ha nem tudunk megegyezérse jutni, akkor Orbán Viktor fogja meghatározni gyermekek millióinak jövőjét

– fogalmazott Kunhalmi Ágnes, aki sürgette, hogy az ország ügyeit demokratikus eszözökkel oldják meg – közösen. Szerinte aki azt mondja, hogy egyedül le lehet győzni az Orbán-rendszert, az egyszerűen nem mond igazat.

„Mindenkinek van felelőssége Magyarországon. Az ellenzék most ezeket a gyerekeket hagyja magára”  – utalt a gyermekvédelmi rendszeren belül bántalmazásnak kitett gyermekekre illetve a széthúzó, külön-külön utakok járó ellenzéki pártokra.

Kunhalmi Ágnes: A szörny a fideszes állam

A mostani pedofilügy „tűpontosan mutatja meg” ennek a rendszernek a lényegét – értékelte a helyzetet Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke.

Ma a szégyen nemzeti alapélménnyé vált

– fogalmazott.

Kunhalmi egyetértett az influenszertüntetés egyik fontossá vált jelszavával, amely szerint  „a szörny maga az állam”. Ezt azzal egészítette ki, hogy „a szörny a fideszes állam”.

Vitatta Orbán Viktornak azt a kijelentés, hogy Novák Katalinban és Varga Juditban több méltóság van, mint az egész „baloldalban”. Szerinte az, hogy lapítottak, és csak akkor mondtak le, amikor már nem lehetett mást tenni, az „az erkölcsteleség legményebb bugyra”.

Szerinte a valódi felelősök rejtve maradnak, és cikosok, akik csendben maradnak.

Meggyőzni jöttem

– mondta Kunhalmi többször is: szerinte az ellenzék képes a változtatásra. Szerinte a politikában a legfontosabb kérdés, hogy mi a teendő.

„Ha valaki kapaszkodik, az Orbán”

„Ha valaki kapaszkodik, az maga Orbán Viktor, kapaszkodik a miniszterelnöki székbe” – reagál a miniszterelnök elmúlt heti évértékelőjére Szabó, aztán arról beszél, hogy a működő egészségügyi rendszer volna a gyerekvédelem, meg ha nem hagynák futni a bántalmazó bűnözőket, végül a pedofilvédő maffia keresztapjának nevezi Orbánt.

A rendszere azt üzeni, hogy nem az a probléma, hogy egy pedofil bűnsegéd kegyelmet kapott, hanem az, hogy kiderült

– mondja. Egy jó ideje direktben beszél a miniszterelnökhöz, mint egy parlamenti felszólalásban. Aztán a gödi Samsung-gyár károsanyag-kibocsátásara tér ki és a környezetvédelem-sokszínűség-biztonság gondolatösvényen hajt végre ugrásokat. Ezután bejelenti, hogy csatlakoznak az Országos Közös Akarat kezdeményezéséhez, a gyerekvédelmi törvénycsomagon dolgozni, illetve hogy képviselőként bejárja a gyerekotthonokat, és hogy válaszolt a Gulyás Márton biztatására őt levélben megkereső választóknak. A végére ér el a gyerekekig, de nem őket szólítja meg, hanem a felnőtteket, akik szerinte nem fordíthatják el a fejüket.

Esik

Elkezdett szemerkélni az eső, néhány esernyő is előkerült. Egyelőre nem világos, hogy mindez milyen hatással lesz az amúgy sem paprikás hangulatra.

Szabó Tímea: Van bocsánat, és most kegyelemnek hívják a Fidesz rendszerében

Szabó Tímea, a Párbeszéd-Zöldek ügyvezető társelnöke folytatja. Orbán Viktor kétségtelenül szerencsétlenül öregedő mondatát idézi 2002-ből (igaz, először 2012-t mond): „Megengedhetővé vált, hogy köztörvényes bűnözőket kegyelemmel kihozzanak a választások után”. Szerinte Orbán rendszere a szabadság ellensége, és azt üzeni a bűnözőknek: ne félj, haver, rád nem vonatkoznak a törvények.

„Szégyellje magát a edofilmosdató fideszes kormány, a pedofilmosdató Orbán Viktor” – ezzel vált ki egy szórványos mocskos fideszezést. Ő is azt az érvrendszert viszi végig, hogy a V. Jánosok, K. Endrék és Kaleták nem homokszemek, hanem „a gépezet szerves alkatrészei”, és „az egész gépezet a szemétre való”.

Dobrev: Ha nem lehet rábízni valakire egy gyereket, akkor rá lehet-e bízni egy országot?

Dobrev szerint a fideszesek a pedofil kéjencek oldalára álltak a gyerekek védelme helyett.

Ha az ő kutyájuk kölyke, akkor megmentik, lehet akár pedofil… gazember, majdnem csúnya szót mondtam

– mondta Dobrev, aki szerint jogszabály-módosítással nem lehet felszámolni a pedofilhálózatot, csakis rendszerváltással. Ha ez nem történik meg, marad minden a régiben.

Ha nem lehet rábízni valakire egy gyereket, akkor rá lehet-e bízni egy országot?

– kérdezte Dobrev az ötezer fősnél kisebb tömegtől, majd kijelentette, hogy Orbánnak mennie kell.

Úgy véli, holnap egy mamelukot fog megválasztani a parlament, akinek a nevére szerinte a gyakorló jogászoknak is gugliznia kellett.

Dobrev szerint a köztársaságielnök-választást övező kapkodás mögött az áll, hogy remegnek a térdek, rés keletkezett a pajzson. “Ha nem hisznek nekem, higgyenek Tölgyessy Péternek, aki szerint Orbán még nem félt ennyire” – mondta, utalva a pénteki Partizán-interjúra.

Sikerült megroppantani ezt a monolit kőtömböt, amit Fidesz-rendszernek hívnak

– jelentette ki, hozzátéve, hogy a júniusi duplaválasztáson, 105 nap múlva a magyarok hangot adhatnak az elégedetlenségüknek.

Dobrev szerint Orbán a fideszes pedofilhálózat feje

Elsőként Dobrev Klára áll a színpadra.

Arról beszél, hogy vannak szörnyek, akik ismerik a gyerekek bizalmi hozzáállását, és ezt arra használják, hogy kiszolgálják őket.

A tér közepén a hangosításra panaszkodnak. Többen elindulnak előre, de továbbra is szórványosan töltik be a teret.

Dobrev közbe arról beszél, hogy egy egész hálózat dolgozott azon, hogy a bicskei bűnök, Kaleta vagy Böjte ügye rejtve maradjanak. Orbánt a pedofilhálózat fejének tartja.

Ezután “Orbán takarodj” skandálásába kezd a közönség.

„Voltak már többen, lesznek majd többen”

Így kommentálta a tüntetés létszámát Karácsony Gergely főpolgármester a Partizán élő közvetítésében. Utána arról beszélt, a valódi visszajelzés a júniusi választás lesz, és az EP-mandátumok száma terén az ellenzék akár a Fidesz fölé is kerekedhet.

Tanácstalanság és aláírásgyűjtés

Folyamatosan szivárognak emberek, néhány ezer fő verődhetett össze. Az eseményt szervező négy párt közül a zászlók és széldzsekik száma alapján DK adja a legnagyobb különítményt.

Egyelőre nem terelték a színpad elé az embereket, így sokan kisebb csoportokat formálva, a tér egészén szétszóródva álldogálnak tanácstalanul.

Közben több párhuzamos aláírásgyűjtés is zajlik: az MSZP az ellenzék közös indulásáért kéri az aláírásokat, Juhász Péter, V. kerületi polgármesterjelölt pedig az indulásért.

Was ist das?

Kérdezi egy parlament előtt elsétáló német turista. Értetlenségén több külföldi osztozik, közben ellenzékiek tömörülnek a Kossuth-tér északi szárnyán, a Kossuth-szoborcsoport előtt felállított színpadnál.

Nincsenek sokan, egyelőre kiáltó a kontraszt az influenszer-tüntetéssel. A tér alig tizedét fedi le a főleg nyugdíjasokból álló tömeg, így zavartalanul készülhetnek a turistafotók.

Olvasói sztorik