Belföld

Újabb nevek: ők tudhattak a 2011-es bicskei pedofilügyről

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Csókay László továbbra is úgy gondolja, V. János jól tudott bánni a gyerekekkel.

Interjút adott a Népszavának Csókay László, akinek a bicskei gyermekotthon két nevelője már 2011-ben bejelentette a szexuális erőszakot. Ő volt a fenntartó fővárosi önkormányzat gyermekvédelmi osztályának vezetője. A lapnak azt mondja, mindenről tájékoztatta közvetlen főnökét, Pölöskei Gábornét, akinek a bátyja, Áder János 2016-ban államfőként jóváhagyta a később pedofília miatt elítélt igazgató állami kitüntetését, illetve Csomós Miklós akkori főpolgármester-helyettest, akivel azonnal fegyelmi eljárást indítottak, rendőrségi feljelentést tettek.

A rendőrök kilenc hónapon át nyomoztak, de akkor nem állapították meg a bűncselekmény elkövetését.

Arra a kérdésre én nem tudok választ adni, hogy a rendőrség 2011-2012-ben hogyan jutott egészen más eredményre, mint 2016-ban. Nekünk a nyomozás során semmiféle tájékoztatást nem adtak.

Csókay László nem tudott arról, hogy V. János korábbi munkahelyéről azért volt kénytelen távozni, mert egy anya panaszt tett amiatt, hogy szexuálisan zaklatta a gyerekét. Az interjűban  többször is jó szakembernek nevezi az igazgatót, de a rendőrségi vizsgálat után felhívta a figyelmét arra, hogy

a későbbiekben a gyerekekkel való kapcsolattartás során különösen ügyeljen a gyerekek személyes testi határainak tiszteletben tartására.

Az igazgatót 2015-ben Bárczy István díjjal tüntette ki a fővárosi önkormányzat. Szerinte szakmai körökből azért nem terjeszthették fel, mert 2013-tól nem maradt olyan személy a fővárosnál, aki a gyermekintézményekkel, vagy azok vezetőivel bármilyen kapcsolatot tartott volna. (A gyermekotthonok 2013-ban átkerültek a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz az akkori Emberi Erőforrások Minisztériuma alá, amelynek vezetője Balog Zoltán volt, akinek az ombudsman el is küldte jelentését.)

A fenntartóváltás után a fővárosnak gyakorlatilag semmi köze nem volt ezekhez az intézményekhez. Így a javaslat kívülről kellett, hogy érkezzen.

A nyugdíjasként a Sapienta Szerzetesi Hittudományi Főiskolán oktató Csókay arra a kérdésre, mennyire számít jó gyermekvédelmi szakembernek, aki csaknem két évtizeden át szexuálisan zaklatja a rábízott gyerekeket, azt feleli, hogy külön kell választani a dolgokat.

Továbbra is úgy gondolom, hogy szakmailag értett a gyermekvédelemhez, a gyermekotthoni neveléshez, jól tudott bánni a gyerekekkel, jól tudta irányítani a rábízott intézményt. Az más kérdés, hogy valaki személyiségében milyenné válik. Nyilvánvalóan akkor kezd ez fontossá válni, amikor a személyiség defektusa elkezdi érinteni a szakmai tevékenységét. Különösen akkor lesz ez érdekes, amikor fény derül erre. 2016-ig erről senki nem tudott.

Frissítünk!

A DK azonnali választ követel Orbán Viktortól

Az interjúra Gy. Németh Erzsébet, a párt alelnöke, képviselője úgy reagált, hogy Pölöskei Gábornénak tudnia kellett arról, mit csinál az igazgató a bicskei gyermekotthonban lakó gyerekekkel, mégsem tett semmit. A pedofil még 5 éven át zaklathatta a gyerekeket, miközben őt előléptették, Balog Zoltán  államtitkára lett. gsem tett semmit a fővárosi gyermekvédelmi főosztály vezetőjeként

A Demokratikus Koalíció szerint ez újabb bizonyíték az orbáni pedofilhálózat működésére. Az Orbán-rendszer a legmagasabb szinten fedezi, mosdatja, menti fel és tünteti ki a fideszes pedofilokat, a fideszes fővárosi vezetésben, a Sándor-palotában és az Igazságügyi Minisztériumban is, ahogy valószínűleg az államigazgatás minden szintjén.

A Demokratikus Koalíció azonnali választ követel Orbán Viktortól arra, hogy hány pedofilügynek kell még kihullania a szekrényből, hogy bevallja: egy egész hálózat védelmezi a fideszes pedofilokat az Orbán-rendszerben.

A HVG hetilap azt írja, V. János a gyermekotthonban egy kölcsönös zsaroláson és hallgatáson alapuló rendszert működtetett. Az igazgató jó érzékkel vette körbe magát sakkban tartható emberekkel, sok dolgozó lassan hozzászokott a kisebb-nagyobb határátlépésekhez. A különböző stikliknek sosem lett következményük, V. János pedig elhitette, hogy azért kell őt  védeni, mert a személye garancia arra, hogy a Bicskén körülbelül száz embert foglalkoztató gyermekotthon továbbra is működhessen. Közben kiderült, jövő héten derül ki, szabadlábra helyezik-e az igazgatót.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik