Belföld

Balog Zoltán az ombudsmani aggályok ellenére adott kitüntetést a pedofil igazgatónak

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Hétfőn kiszivárgott Balog Zoltán református püspök, volt emberi erőforrás miniszter egyházközösséghez írt levele. Ebben kifejtette, hogy a Novák Katalin és Varga Judit bukásához vezető ügyben a K. Endre érdekében megfogalmazott kérvényt nem ő nyújtotta be, és nem ő terjesztette fel. V. János, a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatója, az ügy elsőrendű vádlottja állami kitüntetést kapott Balog tárcájától, ám a református püspök a levelében azt írta, hogy 2016-ban, „amikor gyanú merült fel ellene, azonnal felfüggesztettem, vizsgálatot rendeltem el, s a büntetőeljárás végén börtönbe került”.

Balog állításaival szemben az intézet nevelői már 2011-ben bejelentést tettek a később pedofil bűncselekmények miatt elítélt igazgató ellen. 

Ezt követően a rendőrség nyomozást indított és az alapvető jogok akkori biztosa is vizsgálódott, írja a Magyar Hang.

Az ombudsman 2012-es jelentésében azt állít:

számos aggályt és problémát tárt fel a gyermekotthonban történt szexuális visszaélések kivizsgálásával kapcsolatosan.

A vizsgálat szerint aggályos volt, hogy a tanúként kihallgatott gyermekek törvényes képviseletét olyan személy látta el, aki munkajogi függőségi viszonyban állt a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított igazgatóval

V. János 2016. augusztus 20-án Magyar Bronz Érdemkeresztet kapott a kormánytól, a kitüntetést a kormány nevében Lázár János adta át. Az RTL bicskei gyermekotthonról szóló anyaga két hónappal az igazgató állami kitüntetése után jelent meg. A csatorna riportja után utóvizsgálatot rendeltek el. Czibere Károly, akkori szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár az állami kitüntetést azzal magyarázta, hogy „egyszerűen nem került be V. János iratanyagába a korábbi gyanúsítás ténye”.

A Magyarországi Református egyház vezetése kedd délelőttre berendelte Balog Zoltánt, hogy egy esperes-gondnoki értekezleten számoljon be arról, milyen szerepe volt a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesének kegyelmi ügyében.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik