Belföld

Rendkívüli házbizottsági ülést hívott össze péntekre a Fidesz

Soron kívüli házbizottsági ülést hívott össze péntek reggelre a Fidesz nevében Kocsis Máté, alig néhány órával azután, hogy ugyanő Balatonalmádiban, a kormánypártok kihelyezett frakcióülésén bejelentette, hogy Sulyok Tamást jelölik a megüresedő államfői pozícióravette észre a HVG.

A siettség amiatt is feltűnő, mert szerdán volt már egy rendes ülés, Sulyok jelölti bejelentése után viszont már másnap újra összeül az Országgyűlés munkarendjéről döntő testület. Kocsis Máté a reggel 9.00 órára összehívott ülést „Magyarország köztársasági elnöke megválasztásának napirendre vétele” miatt kezdeményezte a Kövér Lászlónak címzett levelében. Tette mindezt úgy, hogy a parlament csak hétfőn dönt majd Novák Katalin távozásáról, hiába jelentette be ugyanis Novák február 10-én, hogy lemond a posztjáról, arról a képviselőknek szavazniuk kell, amire hétfőn lesz csak lehetőségük. Hivatalosan csak ezt követően nyílik meg az út a lehetséges utódok előtt.

Az események felgyorsulása azt is jelenti, hogy akár már a jövő hét második felében egy rendkívüli ülésen, vagy a március 4-i rendes parlamenti ülésnapon államfővé választhatja az Országgyűlés Sulyok Tamást.

Kapcsolódó
Sulyok Tamást jelöli köztársasági elnöknek a Fidesz
A jogász nyolc éve az Alkotmánybíróság elnöke. A kormánypártok EP-listáját Deutsch Tamás vezeti majd.
Kapcsolódó
Biogolyóstoll, parlamenti cirkusz, pártkatona – itt az ellenzék reakciója Sulyok Tamás államfői jelölésére
Továbbra is a közvetlen elnökválasztás mellett kampányolnak a pártok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik