Belföld

Quaestor-ügy: új, 861 oldalas szakértői véleményt nyújtott be az ügyészség

A Fővárosi Főügyészség a különösen jelentős kárt okozó, bűnszervezetben elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntető ügyben beszerzett új egyesített szakértői vélemény és a szakértői meghallgatások eredményeként vádmódosítást nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre – közölték kedden.

Az új egyesített szakértői vélemény alapján az ügyészség továbbra is ugyanazon kiemelten súlyos bűncselekményekkel vádolja a terhelteket.

A közlemény szerint a különösen szövevényes, nagy mennyiségű bizonyítási anyaggal rendelkező, jellege ellenére dinamikusan tárgyalt bűnügyben a korábbi szakértő felmentésére tekintettel tavaly új egyesített pénz-, tőkepiaci- és informatikai szakértői vélemény készült, amelyet a szakértők további kérdések megválaszolása mellett két alkalommal írásban kiegészítettek.

A Fővárosi Törvényszék a szakértői vélemény elkészítésében résztvevő négy szakértőt 2023 őszén, összesen 8 tárgyalási napon hallgatta meg. A Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint az új egyesített szakértői vélemény a büntetőjogi főkérdés tekintetében, így a bűnösség kérdésében a vádirathoz képest érdemi eltérést nem eredményezett.

Ugyanakkor az összesen 861 oldalt kitevő, összhatásában a vádlottakra kedvezőtlenebb szakértői megállapításokat tartalmazó egyesített szakértői vélemény a vádiratban szereplő több száz oldalas táblázatok adatainak, valamint a vádbeli tényállások egyes részeinek, illetve a bűncselekmények minősítésének, rendbeliségének részbeni módosítását tették szükségessé. Mindezek alapján, a Fővárosi Főügyészség 850 oldalt meghaladó terjedelmű vádmódosítást nyújtott be a bírósághoz.

A Fővárosi Törvényszék megerősítette, hogy hétfőn megérkezett hozzájuk a vádmódosítást tartalmazó indítvány, de az eljárás további menetét e fejlemény nem befolyásolja. A tárgyalás – az eredeti terveknek megfelelően – a perbeszédekkel folytatódik, amelyek 2024. február 21-én az ügyészi vádbeszéd megtartásával kezdődnek meg, írták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik