Belföld

Csak egy püspök állt ki Balog Zoltán mellett

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Azt tegnap megírtuk, hogy hiába kapott 86 százalékos támogatást a kegyelmi botrányban játszott szerepe miatt pellengérre állított Balog Zoltán püspök a református egyház keddi tanácskozásán, a legnagyobb református egyházkerület vezetője, Fekete Károly a tiszántúli püspök lemondásra kérte Balogot a zsinat elnöki posztjáról. A Népszava szerint Fekete Károllyal értett egyet Pásztor Dániel tiszáninneni püspök, ő is azt szeretné, ha távozna Balog. (Pásztor később cáfolta, hogy állást foglalt volna, lásd keretest!)

A volt miniszter mellett csak egy püspök állt ki Steinbach József, a dunántúli egyházkerület vezetője, aki azzal védte püspöktársát, hogy

ha Balog jó volt akkor, amikor támogatásokat szerzett az egyháznak, legyen jó a mostani nehezebb időkben is.

Balog kedden ismerte el, hogy ő támogatta a bicskei pedofilügyek eltussolásában játszott szerepe miatt elítélt K. Endre kegyelmi kérvényét, ami végül Novák Katalin köztársasági elnök és a kegyelmet ellenjegyző Varga Judit akkori igazságügyi miniszter bukásához vezetett.

Frissítünk!

A Népszava cikkére a következő közleményben reagált Pásztor Dániel:

„Az Elnökségi Tanács – a négy püspök és a három megjelent főgondnok – kedden, az esperesek és főgondokok értekezletén a szavazásban nem vett részt. A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben az ezt megelőző tanácskozáson nem foglaltam állást Balog Zoltán lemondásával vagy maradásával kapcsolatban. A Zsinat lelkészi elnökének ebben a helyzetben hozott döntéseit – legyen az bármi is – tudomásul veszem, és támogatom.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik