Belföld

Nem hallgatja meg Varga Juditot az Igazságügyi Bizottság

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A házszabályra hivatkozva elutasította az Országgyűlés Igazságügyi Bizottság összehívását a KDNP-s Vejkey Imre, a bizottság elnöke – derült ki az Országgyűlés Sajtóirodája közleményéből.

Ungár Péter, az LMP társelnöke és parlamenti frakcióvezetője a múlt héten szerdán levélben kezdeményezte az Igazságügyi Bizottság rendkívüli összehívását Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter meghallgatása céljából. Erre azután került sor, hogy nyilvánosságra került: Novák Katalin köztársasági elnök Varga Judit miniszteri ellenjegyzése mellett még tavaly áprilisban kegyelmet adott K. Endrének, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, akit bűnsegédként elkövetett kényszerítés és veszegetés miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélt a bíróság a gyermekotthonban történt pedofil bűncselekményekkel összefüggésben. Novák Katalin köztársasági elnök azóta lemondott, Varga Judit pedig szintén múlt szombaton bejelentette, hogy visszavonul a közélettől.

A KDNP-s bizottsági elnök a közleményben azt írta, a házszabály vonatkozó rendelkezései szerint a bizottsági tagok legalább egyötöde számára biztosítja azt a jogosultságot, hogy írásban bizottsági meghallgatást kezdeményezzen, más – az adott bizottságban tagsággal nem rendelkező – képviselőt ez a jog nem illet meg.

Tekintettel arra, hogy az LMP-frakciónak az Igazságügyi Bizottságban nincs képviselője, a HHSZ hivatkozott rendelkezése alapján Ön sem tud élni a bizottsági meghallgatás kezdeményezésének jogával, erre figyelemmel javaslatát érdemben nem áll módomban vizsgálni

– írta a személyesen Ungár Péternek címzett sajtóközleményben.

A közlemény további részében Vejkey magyarázatokba bocsátkozott a kormánypártokat súlyos kihívás elé állító pedofilbotránnyal kapcsolatban. A többi között azt írta, Fidesz-KDNP azt a szakadatlan álláspontot képviseli parlamenti, kormányzati, önkormányzati és bármely más szinten, hogy minden pedofilnak börtönben van a helye.

Ungár Péter hétfőn azt is bejelentette, hogy a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását kezdeményezte miután Varga Judit volt férje, Magyar Péter, a Diákhitel Központ korábbi vezérigazgatója a Parizánnak adott vasárnapi interjújában súlyos állításokat tett Rogán Antal miniszteri tevékenységével kapcsolatban, különös tekintettel a szakszolgálat politikai célokra történő befolyásolására és használatára. A jobbikos Sas Zoltán által elnökölt, de kormánypárti többséggel rendelkező Nemzetbiztonsági Bizottságban az LMP-nek szintén nincs tagja.

Vejkey Imre közlésére nem sokkal később közleményben reagált Ungár Péter. Az LMP frakcióvezetője ebben azt írta: aki a jelenlegi helyzetben azt állítja, hogy nincs ok meghallgatni a korábbi vagy a jelenlegi Igazságügy-minisztert arról, hogy milyen körülmények között kapott kegyelmet K. Endre, nem rendelkezik a valóság elfogulatlan vizsgálatának képességével. Szerinte több millió ember egy egyszerű kérdésre vár választ: kinek a javaslatára és miért kapott kegyelmet K. Endre. Ungár Péter hozzátette:

Aki akadályozza azt, hogy a választópolgárok erre választ kapjanak, a saját részérdekei foglya, egyszerű politikai végrehajtó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik