Belföld

Balog Zoltán beismerte, hogy hibázott, de nem mond le

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

„Ha az elnök kérésére bármilyen ügyben állást foglalok, az kizárólag rá tartozik. Akár tévedtem, akár nem. Ez a tanácsadói szerepkörben magától értetődő. Döntéseket ő hoz, szuverenitása megkérdőjelezhetetlen. Elnök asszony a nyilvánosság előtt elmondta, amit szükségesnek tartott. Az általa hozott döntésért ő vállalta a felelősséget. Tiszteletben tartom azt, ahogy ő ezt az ügyet lezárta” – mondta Balog Zoltán református püspök, volt emberierőforrás-miniszter a Magyar Református Egyház Zsinati Hivatalában tartott meghallgatását követően videóüzenetben a Novák Katalin köztársasági elnök lemondását hozó kegyelmi botránnyal kapcsolatban.

Tévedtem és hibáztam. Akitől ezért bocsánatot kell kérnem, attól bocsánatot kértem és kérek

– fogalmazott.

Balog Zoltán tagadta, hogy ő fordult volna az államfőhöz a kegyelmi kérvénnyel, elmondása szerint azt nem ő nyújtotta be, és nem is ő terjesztette fel elnöki kegyelemre a bicskei pedofilbotrányban kényszerítés miatt jogerősen elítélt egykori igazgatóhelytettest, K. Endrét.

Az előzetes vélemények és a rá és életére vonatkozó információk alapján egyetértettem azzal, hogy kegyelmet kapjon

– ismerte el ugyanakkor a református püspök.

Az egykori miniszter arra is kitért, hogy a bicskei gyermekotthon 2016-ban a kezdeményezésére állami kitüntetésben is részesült pedofil vezetőjével, V. Jánossal személyesen soha nem találkozott. Szerinte amikor gyanú merült fel az igazgatóval szemben, azonnal felfüggesztette. (Ugyanakkor egy ombudsmani jelentés már jóval a kitüntetés előtt aggályokat fogalmazott meg a gyermekotthon működésével kapcsolatban, az intézet nevelői pedig már 2011-ben bejelentést tettek a később pedofil bűncselekmények miatt elítélt igazgató ellen – a szerk.)

Balog szerint nem azért kell bocsánatot kérnie, mert „egy kegyelmet kérő ember” mellé állt, ilyet – mint mondta – Mádl Ferenc elnöksége óta hivatalból és lelkipásztorként többször tett, hanem azért, mert ez az ügy a református egyháznak kárt okozott.

Ezt mélységesen sajnálom, és az enyéimtől, minden reformátustól bocsánatot kérek, bocsássanak meg

– mondta. Hozzátette azonban: hogy az ügynek milyen következménye legyen az egyházra, azt nem a média, az ellenzék vagy a kormány dönti el, hanem kizárólag a választott egyházi tisztségviselők.

A tanácskozáson a tisztségviselők négyötöde vett részt. Ez véleménynyilvánító titkos szavazással ért véget, melyen a jelenlevők 86 százaléka bizalmáról biztosított. Ezt én nekik hálásan köszönöm

– részletezte a püspök az egyházi tisztségviselők, az esperes-gondnoki értekezlet döntését. Hozzátette: az elnökségi tanács, négy püspök, négy főgondnok határozottan arra kérte, gondolja át közéleti szerepvállalásait, hogy azok mennyiben összeegyeztethetők a zsinat lelkészi elnöki megbízatásával. Balog Zoltán azt ígérte, ennek a kérésnek eleget fog tenni, és ha szükséges, kész összehívni a zsinat legfőbb törvényhozó testületének ülését.

A református püspök Novák Katalin lemondását követően nyílt támogatásáról biztosította a volt köztársasági elnököt azzal, hogy megosztotta a Kiállok Novák Katalin mellett Facebook-csoport bejegyzését – amit azóta egyébként egyszer eltávolítottak, azóta viszont újra elérhető a platformon –, és annyival kommentálta a bejegyzését, hogy „Egyetértek, s ha egyetértesz oszd meg.”

Az vasárnap este derült ki, hogy Balog fontos szerepet játszhatott a köztársasági elnök lemondásához vezető ügyben: a Direkt36 és a Telex több, egybehangzó kormányzati és a köztársasági elnöki hivatalhoz közel álló forrásra hivatkozva írt erről. A lapok értesülése szerint a püspöknek a formális pozícióját, amely a köztársasági elnök tanácsadói posztja jelent, messze meghaladó befolyása volt az államfő döntéseire.

Hétfő este a 444 már arról cikkezett, hogy információik szerint a tavaly áprilisi kegyelmi döntést megelőzően Balog Zoltán találkozót szervezett Novák Katalin és K. Endre felesége között. A lap kormányzati forrásból is úgy értesült, Balognak vállalnia kell a felelősséget az ügyben, ezt várja tőle Orbán Viktor. Mindezekre Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke utóbb azt reagálta: „A baloldali sajtóban megjelent híresztelés Orbán Viktorral és Balog Zoltánnal kapcsolatban ostobaság, hírlapi kacsa. A kormány és a miniszterelnök nem avatkozik bele az egyházak ügyeibe, tiszteletben tartja az autonómiájukat.”

A református püspököt, aki a kegyelmi botrány kirobbanása után napja jelezte, néhány hétre visszavonul imádkozni és gondolkozni, végül szintén hétfő este érték utol Ausztriában, ahol kiderült: kedden nyilatkozatot tesz arról, hogy milyen szerepe volt a kegyelmi ügyben.

Balog Zoltán református lelkész 2006-tól fideszes országgyűlési képviselő, 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára volt, 2012–2018 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője, 2003-tól a Fidesz pártalapítványának, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója, majd a kuratórium elnöke. 2021-ben szentelték fel a Dunamelléki Református Egyházkerület megválasztott püspökének, kevéssel után a zsinat lelkészi elnöke lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik