Belföld

Kocsis Máté Novák Katalinról és a kegyelmi ügyről: Azért álljunk meg egy pillanatra!

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

A kegyelmezési jog kizárólag az államfőt illeti meg, függetlenül attól, hogy külön-külön egyetértünk-e vele vagy sem – írta a Fidesz frakcióvezetője a Facebook-oldalán kedden délután közzétett bejegyzésében, amiben kifejtette a véleményét arról az ügyről, ami napok óta nem jut nyugvópontra.

Mint ismert, a köztársasági elnök kegyelemre méltónak találta a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesét, akinek tudomása volt arról, hogy az igazgató több gyereket is molesztált az intézményben, sőt megírt egy hamis vallomást is az egyik gyerek nevében, amit a pedofil igazgató jelenlétében akart aláíratni a gyerekkel. Azóta megszólalt a kegyelemre részesített, K. Endre is.

Kocsis Máté az ügy értelmezését így folytatta:

De azért álljunk meg egy pillanatra!

– fűzte hozzá Kocsis Máté. Hozzátette: az a baloldal nagyon mélyen hallgasson, amelyik nem szavazta meg a pedofilellenes törvényt 2021-ben, amelyik nem támogatta, hogy a legsúlyosabb büntetést kapják a pedofilbűnözők, amelyik ellenezte a kereshető pedofilnyilvántartást és amelyik érvénytelenné akarta tenni a gyermekvédelmi népszavazást.

Ugyanez a baloldal az is, amelyik ma is beengedné az erőszakos genderpropagandát az iskolákba és az óvodákba, nyugati szövetségeseikkel együtt pedig megtámadták a gyermekvédelmi és pedofilokat szigorúan büntető törvényünket a brüsszeli fórumokon. (A Magyarországnak járó forrásokat részben emiatt tartják vissza.)

– írta a kormánypárti politikus.

Megjegyezte: “érdekes, akkor nem hangoskodott a Gyurcsány vezette baloldal”, amikor Jámbor András párttársánál 70 ezer pedofil felvételt találtak, meg akkor sem, amikor “Bauer Tamás, aztán meg a HVG sorra mentegette a pedofil bűnelkövetőket”.

A magyarok átlátnak a szitán, az álságos és kétszínű baloldali akciókon, a folyamatos hazudozáson. A baloldal és a dollármédia folyamatosan támadta a gyermekvédelmi és pedofilellenes intézkedéseket, szóval most inkább mélyen hallgassanak!

– zárta bejegyzését Kocsis Máté.

Frissítünk!

Jámbor András a Facebook-on reagált Kocsis Máté nyilatkozatára. Azt írta a képviselő: “Nemcsak nekem nincs közöm a rágalmaitokhoz, de egyetlen eljáras se zajlik olyan ember ellen, akivel én valaha egy szervezetben voltam.” Hozzátette: “De mi van azokkal akikkel te voltál, vagy vagy egy politikai közösségben? Mi van a nevelt lányáról felvételt készítő XVII. kerületi alpolgármesteretekkel? A korábbi VII. kerületi fideszes képviselő pedofil tanárral? Kaleta Gabort miért menekítettétek ki? Mi van Bús Balázssal, aki egy óvodai pedofilnak falazott? És végezetül mi van az elnöki döntéssel? Miért nem vagytok hajlandóak indokolni?”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik