Belföld

Rétvári elárulta, hogy mennyi az új átlagkereset a pedagógusoknál

Purger Tamás / MTI
Purger Tamás / MTI

Bár a pedagógus szakszervezetek és a visszajelzések szerint a tanárok egy része nem teljesen elégedett vagy csalódott az év eleji, 32,2 százalékosnak beharangozott béremelés miatt, Rétvári Bence belügyi államtitkár arról beszélt az Áldás Utcai Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón, hogy négy év alatt megduplázódhat a tanárok bére. Ez úgy jött ki, hogy jövőre 21 százalékos emelésről döntött a kormány bejelentése szerint, az előző két évben 10-10 százalékos emelést kaptak, idén pedig 32,2 százalékot.

Az állam a fenntartók részére a béremeléshez szükséges bértömeget elutalja, és azt a fenntartónak teljes egészében a béremelésre kell fordítania. Ezt az államkincstár ellenőrizni is fogja – mondta Rétvári.

A politikus adatokat is közölt, amely szerint az emelés után az állami fenntartású iskolákban a gyakornok, pályakezdő pedagógusok átlagbére bruttó 561 100 forint lett. A pedagógus I. fokozatban lévőknek 601 992 forint, a pedagógus II. fokozatban lévőknek 679 135 forint, az igazgatói illetmény pedig átlagosan 1 018 403 forint.

A pedagógusok szakszervezeteknek más adataik vannak. Több mint másfél ezer tanár küldte vissza nekik a béremelésekkel kapcsolatos kérdőívüket és ebből 564 ezer forintos bruttó átlagfizetés jött ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik