Belföld

Pedagógus-béremelések: újabb bérkorrekciók jöhetnek

Hegedüs Róbert / MTI
Maruzsa Zoltán, a tárca köznevelésért felelõs államtitkára.
Hegedüs Róbert / MTI
Maruzsa Zoltán, a tárca köznevelésért felelõs államtitkára.
Nem értik az érdekképviseletek, hogyan jött ki a 32,2 százalékos emelés, a kormány több ponton is hajlik a korrekcióra.

A hét közepéig elméletileg valamennyi pedagógus megkapta az új munkaszerződését, kinevezési okmányát, így kiderülhetett, hogy mennyivel emelték a fizetését. A visszajelzések alapján vegyes a kép, vannak, akik csalódottak, mert jelentősen elmaradt a beígért 32,2 százaléknál az illetményemelésük.

Jóval magasabb számot mondtak a kormányzat képviselői a pedagógusi fizetések középátlagára, mint amennyi a visszajelzések szerint a tanárok írtak nekünk a kérdőívekben – mondta el a 24.hu-nak Nagy Erzsébet, Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének képviselője, miután a kollégáival az egész napot végigtárgyalták Maruzsa Zoltán oktatási államtitkárral. „Így az oktatási államtitkárság számításai szerint a gyakornokok átlagbére bruttó 560 ezer forintra jött ki, ami túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen” – hozott egy példát. A szakszervezetnek ugyanis több mint másfél ezer tanár küldte vissza a kérdőívet, és az általuk megadott adatok alapján a pedagógusok átlagfizetése bruttó 564 ezer forint lett.

Az kiderült, hogy az óvodákban és az egyházi iskolákban a pedagógusok bérét a kategóriájuk alsó határában állapították meg. Ezért ott korrekcióra lesz szükség, ezt a tárca is elismerte – mondta Nagy Erzsébet.

Az állami iskoláknál szerencsére nem küldtek mindenkit a startvonalra, vagyis nem a besorolásuk szerinti minimumot kapják a régebben ott dolgozók. A béremelésnél a novemberi illetményt vették alapul, hogy az hogy viszonyult az akkori alsó határhoz. Ezzel arányosan emeltek, hogy most is akkora mértékben haladja meg a megemelt kategóriaminimumokat – magyarázta Nagy Erzsébet, aki szerint sok tanár jelezte, hogy kevesebbet emeltek neki, mint kellett volna, mert a tizedszázalékokat nem vették figyelembe.

A szakszervezetek egyelőre nem értik, hogy jön ki így a kormány által megígért 32,2 százalékos pedagógus béremelés, mert csak a gyakornokoknál emelték 32,2 százalékkal a viszonyítási alapként szolgáló alsó határt. A pedagógus I. fokozatban 31,2 százalékkal, a pedagógus II. fokozatban pedig 29,1 százalék emelkedett az illetményminimum, a mesterpedagógusoknál és a kutatótanároknál csak 21 százalék, illetve 17 százalék az emelés mértéke.

A köznevelési államtitkárságnál csak február közepére lesznek meg a hivatalos kereseti adatok, így azután fognak összeülni a felek, hogy szükség lesz-e további bérkorrekcióra az óvodapedagógusokon és egyházi iskolákban tanítókon kívül.

Így adták meg az emelés kereteit

Mint ismert, a jogszabály szerint januártól az illetmények minimumát emelik csak, a maximumokhoz és a bértábla egyéb elemeihez nem nyúltak hozzá.

  • a gyakornokok esetében 400 ezer forint helyett 528 800 forint (+32,2 százalék),
  • Pedagógus I. fokozatban 410 ezer helyett 538 ezer forint (+31,2 százalék),
  • Pedagógus II.-ben 430 ezer helyett 555 ezer forint (+29 százalék),
  • a mesterpedagógusoknál 520 ezer helyett 630 ezer forint (+21,1 százalék),
  • a kutatótanároknál pedig 640 ezer forint helyett 750 ezer forint (+17,2 százalék) lett az illetményminimum.

Frissítés!

Cikkünk első verziójában tévesen azt írtuk, hogy a hivatalos kereseti adatok február közepére lesznek meg az Oktatási Hivatalnál, ám ezek az adatok nem a hivatalnál, hanem a köznevelési államtitkárságon érhetők majd el.

Kapcsolódó
Még senki sem tudja, hogyan lesz átlagban 32,2 százalékos béremelés a pedagógusoknál, vannak baljós előjelek
A Pedagógusok Szakszervezetének alelnökét kérdeztük, hogyan is kell elképzelni a 32,2 százalékos átlagos emelést, és hogy hogyan fogják a diplomás átlagbér 71,8 százalékára felzárkóztatni a pedagógusbéreket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik